A közvetlenül a Tisza partján elterülő Tiszapalkonya római katolikus templomát 1823-ban szentelték fel Szent István király tiszteletére. Azóta sok felújítás történt, a legutóbbi külső felújításkor Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Templom-felújítási Program - Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások keretében elnyert 15.000.000,- Ft támogatásból megújult a templom tetőszerkezete, az Egri Főegyházmegye 14 millió Ft támogatásából valamint a hívek 1 millió forintos adományából új vörös réz borítást kapott a templomtorony és az azon magasodó kereszt.
A felújított templomot Dr. Ternyák Csaba érsek áldotta meg november 7-én.
Prédikációjában a főpásztor az evangéliumról szólva rámutatott, hogy a szegény emberek sokszor sokkal többet adnak másoknak anyagi javaikból, mint a nagy vagyonnal rendelkezők. „Jézus a legértékesebbet, az életét adta oda értünk. Megtanította nekünk, hogy nem a pénz, hanem a szívünk a legértékesebb. A mai világban mindent pénzzel mérünk, pedig vannak sokkal magasabb emberi értékek is. A pénz nem lehet célja az ember életének, csupán eszköz, amiből valamit meg lehet valósítani. Például ezt a templomot fel lehetett újítani.
Nagyon fontos, hogy örökölt értékeinkre vagy munkánk után járó bérünkre ajándékként tekintsünk, amelyekkel jót tehetünk családunknak, közösségeinknek. Ajándék, amely biztosítja megélhetésünket, ugyanakkor Istennek is ajánljunk belőle. Az Ószövetségben az emberek tizedet fizettek az egyháznak."
Ma nincs ilyen kötelezettségünk, viszont fontos, hogy ne zárjuk be a szívünket, hanem nagylelkűen adományozzunk anyagi javainkból az egyháznak és az egyház segélyszervezetének, a karitásznak, amely a legszegényebbeken igyekszik segíteni.
A mai evangélium erre tanít bennünket, hogy halljuk meg a Szentlélek sugallatait, kövessük Jézus példáját, nyissuk meg szívünket, figyeljünk egymásra és szeretettel forduljunk a környezetünk, embertársaink felé.
A szentmise végén Koncz Zsófia országgyűlési képviselő is köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, Szent István olyan erős alapokra építette hazánkat, hogy ebből merítve ma is össze tudunk fogni. Összefogtak a tiszapalkonyai emberek is, hogy ez a templom felújulhasson. Isten áldását kérte a közösségre és reményét fejezte ki, hogy a térségben és az országban még több templom megújul a közeljövőben.
Pap Ildikó
kép: Szent István Televízió - Federics Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események