Negyedik alkalommal rendezték meg április 1-én Miskolcon a városi keresztutat.
(A képre kattintva galéria nyílik!)
Mint az előző években, most is a Szent Anna templomtól indult a több száz résztvevő, köztük sok gyerek, a Szent Imre, a Gárdonyi, a Vörösmarty, a Szent Ferenc Katolikus Általános Iskolák, és a fennállása 25. évfordulóját a héten ünneplő Fráter György Katolikus Gimnázium diákjai. A szertartást Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános vezette és Szarvas Péter kerületi esperes, a Szent Anna templom plébánosa szervezte. Mint korábban, most is a Tizeshonvéd, a Széchenyi és a Szemere utcákon át haladtak a Mindszenti templomig. Az elmélkedés szövegét minden állomáson egy-egy plébánia, egyházi iskola, a városi karitász tagjai, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja, szerzetesek - jezsuiták és Teréz anya nővérei -, rózsafűzér- társulatok tagjai olvasták fel és vitték a keresztet. Ebben az esztendőben is nagyon sokan vettek részt a keresztúton, annak is köszönhetően, hogy végre nagyon szép, napos idő köszöntött ránk ezen az ünnepi eseményen. A menet zavartalan haladását a városi rendőrök biztosították.
Szöveg: Gróf Lajos Fotók: Fojtán László
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események