(A képre kattintva galéria nyílik!)
Szentmisével zárták az idén 40 éves Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot, hagyományosan a helyi kegytemplom Kármelhegyi Boldogasszony búcsújával együtt.
Ezt megelőzően utolsó előadókként Dr. Fodor Réka - Afréka orvos, aki Afrikában végez missziókat, valamint férje, Greguss Sándor szóltak a résztvevő fiatalokhoz és tettek tanúságot hitükről, életükről.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa a találkozó elindítója, a rubinmisés Kerényi Lajos volt, akit a helyi egyházközség vezetője köszöntött a szentmise kezdetén.
Lajos atya elmondta: szerzetesként Fogolykiváltó Boldogasszonyról nevezett Kerényi Lajos a neve, annak jeléül, hogy hazakerült a hadifogságból, ezért sokat imádkozott édesanyja aki éppen Kármelhegyi Boldogasszony napján tért az égi hazába. Elmondta: gyengeségeinket sikerül legyőznünk, ha elégszer próbálkozunk. Szentbeszédében Kerényi Lajos atya megosztotta a jelenlévőkkel elhívásának történetét: fiatal ministránsként volt látomása, melyben Krisztus szolgálatra nevezte ki, s ezután is érezte, hogy az Úrnak szándéka van vele, s vezeti az úton.
Fontos kérdések foglalkoztatják az embert, miért vagyunk a világon, miért van halál, mi lesz utána? Az itt lévőket egy igény, egy vágy hozta ide, a kíváncsiság és a szeretet. A kérdésekre válaszolni kell, a hitre és a bizalomra alapozva, tudva, hogy a bűnös embernek a szerviz a bűnbánat szentsége. Az identitás elveszítése nagyon fáj az embernek – ezzel kapcsolatban háborús, hadifogságban szerzett tapasztalatairól szólt a lelkipásztor, s elmondta: imádsággal tartották egymásban a lelket. Betegen került haza és tanulmányai után pappá szentelték. A szolgálatára felfigyelt a rendszer, zaklatni, üldözni kezdték, börtönbe is került, de Krisztus mindig elkísérte.
A jubileumon köszöntötte Kerényi Lajost Varga István, Egerszalók polgármestere, aki elmondta, minden alkalommal részt vesz a találkozón és lelkigyakorlaton. A szertartás végén Vízi János ifjúsági referens hírül adta Ternyák Csaba egri érsek üzenetét: 2023. július 13-16 között újra benépesülhet a szalóki templom és plébánia környéke. A szentmise Kerényi Lajos atya rubinmisés áldásával ért véget.
A szentmisét követően a szervezők közül a családapák a bibliai hagyományt követve, mely szerint különleges alkalmakkor maguk is adhatnak áldást, megáldották az ünnepeltet.
Szöveg: Bérczessy András
Kép: Balogh Ferenc, Nagy Lajosné
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események