Véget ért az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat

IMG_3022

(A képre kattintva galéria nyílik!)

A találkozó első napjáról részletesen itt számoltunk be.

IMG_1627

A program második napján tartották a hagyományos beszédet a szalóki tónál, melyet Lengyel Donát ferences atya mondott. Felidézte, az első, 1982-es találkozón is Szent Ferenc volt a középpontban, születésének 800. évfordulóján. A szerzetes a ferences lelkiség egyetemességéről szólva úgy fogalmazott: minden katolikus ember bizonyos fokon ferences.

IMG_1647

Rámutatott: Szent Ferenc betlehemet épített, hogy közelebb hozza az emberekhez a megváltás művét, ezért mondhatjuk, hogy a betlehemet szemlélve lélekben egy kicsit ferencesek leszünk. Ferenc halála előtt két évvel egy lelkigyakorlat alkalmával megkapta a stigmákat, ő volt az első, aki Krisztus szent sebeit igazoltam viselte, s ajándéknak tekintette, példát adva mindannyiunknak.

Délután két fiatal  tanúságtételét hallgatták meg a jelenlevők: Szabó Gréta korábbi hittantáboros emlékét idézve elmondta: korábban félt a szentgyónástól, de ezt legyőzve megtapasztalta Isten bizalmát, aki hibáink ellenére is szeret bennünket. Később szervezőként is kapott feladatokat, elvégezte a Mustármag vezetőképzőt, s sok mindent tanult, ami beépült mindennapi életébe. Sas-Birincsik Gergely hitének gyökereiről vallott, elmondva, vallásos nevelést kapott, s egyre jobban megtalálja Istent az oltár melletti szolgálatban, ministránsként, s emellett aktív szerepet vállal az egyházközség életében. A vezetőképzőn sokakkal került kapcsolatba, akik megerősítést adtak, segítik  a kapcsolat építését Istennel.

IMG_1696

Ezt követően a szalóki találkozók szervezésében hosszú időn keresztül aktív  szerepet vállaló, nemrég elhunyt Karnok Ádám emlékére ültettek fát.

IMG_1773

Az esti szentmisét Pehm Gilbert Antal atya mutatta be, aki tanításában Szent Ferenc örökségét állította középpontba, elmondva, az evangéliumi életet maga az evangélium tudja értelmezni, s ez minden egyes napra érvényes. Az irgalmasságot tanulnunk kell, egyre jobban megismerve Istent Jézus Krisztusban, s megismerve magunkat. Ferenc is ezt az utat járta, s élete végére lett szentté.

IMG_1927

Az esti program folytatásaként Troncatti Szent Mária életét felelevenítő színdarabot mutattak be.

IMG_1999

Szombaton Szent Ferenc Kisnővérei vezették a reggeli imádságot, majd az azt követő kerekasztal beszélgetést. Délután Tóth Péter szalézi diakónus tartott előadást, aki Isten dicsőítésének üdvösségszerző jelentőségéről szólt, elmondva: ha ez életformánk részévé válik, közelebb kerülhetünk az Úrral való teljes találkozáshoz.

IMG_2082  IMG_2113

A szalóki találkozó meglepetésvendége a program életrehívója,  a századik életévébe lépett Kerényi Lajos piarista szerzetes volt, aki a templomban találkozott a fiatalokkal, s buzdító szavakat intézett hozzájuk.

IMG_2198

A Rád Találtam együttes koncertje után az esti szentmisét Varga József atya mutatta be, tanításában az Úrral való találkozás jelentőségéről szólt.

IMG_2273

Mint mondta, a találkozás szükséges ahhoz, hogy dicsőíteni és áldani tudjuk őt. A Jézussal való találkozás gyógyít és erőt ad, itt, Szalókon is. A Szentírás számos személyes találkozást ír le, ahol örökre megváltozik valami. Jézust a találkozáskor egyetlen dolog érdekli: szeretem-e őt? Erre akkor tudok igentmondani, ha először engedem, hogy ő szeressen engem. A szombat esti szentmise fáklyás körmenettel zárult.

A program utolsó napján  Darányiné Dr. Szabó Eszter és Jágerné  Luca Enikő teremtésvédelmi előadását hallgatták meg a fiatalok.

IMG_2927

A záró szentmisét Marosi Balázs atya, szerencsi ifjúsági régiófelelős mutatta be, a Szalók Band zenei szolgálatával. A lelkipásztor elmondta, korábban számos alkalommal volt a találkozó részese, különféle feladatokban, s örömének adott hangot, hogy most Kármelhegyi Boldogasszony búcsúünnepén szólhat a hívekhez. A Kármel-hegy a Szentföldön található, a szó jelentése: Isten szőlőskertje. Ezen a területen számos remete élt, akikből később az istenkeresők közössége lett. Ma Egerszalókon valamennyien egy kicsit karmeliták vagyunk, mert az ő hívására vagyunk itt. Isten szőlőskertjében nincs helye a szeretetlenségnek, mert kiszorítja Istent.

IMG_2958

Ahol Isten jelen van, ott béke és jóság van, pax et bonum – ez Szent Ferenc közösségének iránymutatása. A szívünkben is ennek kell jelen lennie, mert küldetésünk van, hogy általunk jobb legyen a világ.

IMG_2932

A szentmise végén Vízi János egyházmegyei ifjúsági referens  megköszönte a szervezést segítők áldozatos munkáját, Ternyák Csaba egri érsek támogatását, majd a főpásztor üzenetét továbbítva kihirdette: 2027-ben is lesz szalóki találkozó, július 15. és 18. között.

Bérczessy András

kép: Balogh Ferenc