Ötödik alkalommal szervezett véradást a Szent István Rádió és Televízió 2020. szeptember 28-án. Ezúttal 32-en jelentkeztek az önzetlen segítségnyújtásra.
Először 2016-ban szervezett véradást a Szent István Rádió és Televízió, a szerkesztőség korábban is igyekezett népszerűsíteni a véradó mozgalmat, s 5 évvel ezelőtt megszületett a döntés arról, hogy a gyakorlatban is tesznek az ügyért. A cél az, hogy – katolikus médium lévén – a tevékeny szeretetre is felhívják a figyelmet. Azóta hagyománnyá vált a program, mely az első alkalom után az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban kap helyet minden ősszel, így állandó elemként szerepel a Vérellátó, a Vöröskereszt és persze a hűséges donorok naptárában. Idén a koronavírus-helyzet miatt sokkal szigorúbbak az előírások véradáskor – tudhattuk meg Szepesi Ágnes véradásszervező koordinátortól, aki elmondta, belépéskor a szükséges tájékoztatást követően megmérik az érkezők hőmérsékletét és elvégzik a kötelező kézfertőtlenítést. Ebben az időszakban nem léphetnek be kísérők a donorokkal a véradás helyszínére.
A véradóknak kis ajándékcsomaggal köszönték meg a szervezők a véradást. Idén 32-en jelentkeztek az önzetlen segítségnyújtásra, ez a szakemberek szerint a körülmények figyelembevételével jó eredménynek mondható, így biztosan várható, hogy a Szent István Rádió és Televízió szerkesztősége jövőre is megszervezi szokásos őszi véradását. A programot a Területi Vérellátó, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete és az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont támogatta.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események