A virágvasárnapi szertartás kezdetén az egri bazilika előtt köszöntötte a megjelenteket, különösen az ifjúságot Ternyák Csaba egri érsek, hiszen ez a nap Szent II. János Pál Pápa szándéka szerint 1985 óta az ifjúság világnapja is. A főpásztor ezután megáldotta a barkát majd az ünnepi bevonulással elkezdődött a szentmise.
Az olvasmányokat követően a kispapok kara elénekelte a passiót Urbán Péter karnagy vezetésével.
A szenvedés önmagában is együttérzést vált ki az emberben. De ha Jézust, egy igaz embert, az Isten fiát látjuk szenvedni, a felháborodás és a tehetetlen düh is jelentkezik a szégyen és a bánat mellé – mondta beszédében a főpásztor. Hozzátette: Jézus valóban megélte az elhagyatottság érzését a kereszten és gyakran a mai ember is úgy érzi, küzdelmeiben, szenvedéseiben az Isten nincs mellette. Ő azonban mindig hűséges. Jézust sem hagyta el és minket sem fog.
Mi a szeretetünket akkor tudjuk megmutatni leginkább ha áldozatot hozunk érte. Ő az életét adta értünk mert nagyon szeretett bennünket. Hogy az életünk teljes legyen, nekünk is tanulni kell ezt a szeretetet így vele együtt mi is részesülünk a feltámadás dicsőségében – fogalmazott szentbeszédében Ternyák Csaba.
A homília után a főpásztor és a hívő közösség előtt megerősítették keresztségi fogadalmukat azok a felnőttek, akik húsvétkor részesülnek majd a beavató szentségekben.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események