A múlt évhez hasonlóan a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány és az Ecséd Egyházközség közös szervezésében, több civil szervezet részvételével kerül megrendezésre idén is az Élő Keresztút Ecséden. A közösen szervezett és megrendezésre váró esemény hagyományteremtő céllal jött létre; s idén a fiatalabbak és résztvevő családok számára az alkalomnak megfelelően színesítjük. Idén a Rózsa Sándor Hagyományőrző Lovas Egyesület pár tagjával fogják emelni a Nagypénteki keresztút ünnepi fényét.
A II. Élő Keresztút az Ecséd, Mindenszentek Római Katolikus Templomtól indul déli 12°° órakor Varga József atya vezetésével a településen keresztül a Szentkút-völgye Boldogasszony kápolnáig, ahol rövid nagypénteki áhítattal ér végett.
A közös szervezésben megvalósuló eseményt több kántor is kíséri!
Íme az élő keresztút útvonala:
AZ ÉLŐ KERESZTÚT ÁLLOMÁSAI
ECSÉD TELEPÜLÉSEN
1; MINDENSZENTEK RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
2; EZERMESTER SHOP (SZABADSÁG ÚT – KOSSUTH ÚT KÖZÖTT)
3; TÜZÉP ELŐTTI TÉR (NYÁRFA ÚT)
4; BERCSÉNYI ÚT KERESZTEZŐDÉSE
5; NYÁRFA ÚT KERESZTEZŐDÉS (BUSZMEGÁLLÓ)
6; NYÁRFA ÚT ÉS A ZRÍNYI ÚT KERESZTEZŐDÉSE
7; ZRÍNYI ÚT ÉS AZ ARANY JÁNOS UTCA KERESZTEZŐDÉSE
8; ARANY JÁNOS UTCA 10. SZÁM
9; FÖLDÚT KERESZTEZŐDÉSE (KÁPOLNÁHOZ VEZETŐ ÚT)
10; A KÁPOLNÁHOZ VEZETŐ ÚTSZAKASZ PIHENŐJE
11; A KÁPOLNÁHOZ VEZETŐ ÚTSZAKASZ 'Y' KERESZTEZŐDÉSE (TÁBLA)
12; A KÁPOLNÁHOZ VEZETŐ ÚTSZAKASZ UTOLSÓ ’BUKKANÓJA’
13; SZENTKÚT-VÖLGYE SZENTHELY KERESZTJE ELŐTT
14; SZENTKÚT-VÖLGYE BOLDOGASSZONY KÁPOLNA
Mindenkit Szeretettel Várnak a Szervezők!
Járjuk végig Jézus Krisztus kálváriáját, őrizzük a hagyományt!
Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriuma sk.
Ecséd Egyházközség sk.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események