Animátorok Don Bosco és Mazzarello Mária nyomában


A magyarországi Don Bosco nővérek és a szalézi animátorok Egerből, Mogyoródról és Pesthidegkútról március 14-én elindultak a szalézi bölcsőbe.

A zarándoklat első állomása Colle Don Bosco volt, ahol Bosco Szent János születésének körülményeit és korai gyermekkorát ismerhették meg. Majd Chieribe látogattak, ahol a kispapi életét töltötte. A zarándoklat második állomása Torino volt. Itt az oratórium kialakulásának a folyamatát ismerték meg és helyszínről helyszínre járva látták, hogy milyen nehézségekkel, de a Segítő Szűz Mária közbenjárásával sikerült megtalálnia azt a helyet, ahol a fiatalokkal tudott foglalkozni és ahol kiteljesedett az oratórium és elindultak az első szaléziak szerte a világba.

Szombaton Mornesébe folytatták útjukat, ahol bejárták Mazzarello Szent Mária életének helyeit és megismerhették az első szalézi nővérek útját.

„Egy nagyon szép, lélekemelő zarándoklaton vehettünk részt. Köszönjük első sorban a Jóistennek a szerencsés utazást a Szűzanya közbenjárását, a nővéreknek pedig a szervezést” – írják közösségi oldalukon az egri animátorok.

 

kép és szöveg: Birincsik Márton