"...az öröm és a szeretet az, ami igazán kereszténnyé tesz."- az idei szalóki találkozó utolsó napja

(A képre kattintva galéria nyílik!)

A Ferences Szegénygondozó Nővérek és Szent Ferenc Kisnővérei vezetésével végzett reggeli ima után Kerényi Lajos záróelőadására került sor az idei Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton. Ezt az addigiakat összegző kiscsoportos beszélgetések követték.

A település templomának búcsúnapján, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Ternyák Csaba érsek volt a záró szentmise főcelebránsa. Mint fogalmazott: „Nehézséggel jár kereszténynek lenni, de az öröm és a szeretet az, ami igazán kereszténnyé tesz.”

Ternyák érsek homíliájának középpontjában a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe állt. Felidézte Illés próféta és Baál papjainak küzdelmét a Kármel-hegyén, amikor is az Úr tanúságot tett Illés próféta mellett. A mi időnkben, az újpogányság idején talán még nehezebb a helyzet, hiszen nemcsak 450 papja van Baálnak, hanem sokkal több és a számuk is folymatosan növekszik - vont párhuzamot a főpásztor. Ebben a helyzetben kell megtalálnunk, hogy miként tudjuk Istent követni. Ez nem könnyű „kereszténynek lenni macerás vállalkozás” - fogalmazott Ternyák Csaba. A világ dolgai önmagukban jó dolgok: a pénz, a vagyon, az arany és az okos eszközeink akár Isten szolgálatában is segíthetnek bennünket. Attól kezdve viszont, hogy az életünkben középpontba kerülnek, akkor már bálványként tartanak fogva minket. Éppen ezért nem ezek minden áron való hajszolása, hanem az Isten és az ő országa legyen életünk célja.

A szentmise egyik olvasmányára utalva Zakariás próféta példáját emíltette: az ószövetségi próféta Jézus előtt több évszázaddal megmutatta számunkra a keresztény örömöt, ami ha áthatja a mindennapjainkat, akkor ami elsőre annak látszik sem lesz nehéz. "Örvendj és ujjongj, én eljövök hozzád és nálad lakom" – ez az öröm és az ujjongás az, amitől valójában kereszténnyé válhatunk. Nem a bűneink feletti siránkozás, az állandó búslakodás, hanem az, hogy felkelünk, újrakezdünk és tele vagyunk lelkesedéssel Krisztus és az ügye iránt. Felejtsük el ami rossz, és akkor nekilendülhetünk annak, ami előttünk van.

Az egri érsek figyelmeztetett arra is, hogy az Úr volt az, aki elindult és nekilendült. Az első lépéseket Ő tette meg felénk, Ő tesz újra és újra értünk lépéseket, ennek célja pedig a mi örök üdvösségünk. Azért, hogy mi jobbá válhassunk, szentek legyünk Isten újra és újra nekilendül. Az Úrral való találkozási helyzetekben válaszokat kell adnunk, így válhat jobbá és alakulhat át az életünk. A találkozás helye Egerszalók is: „Véssük be jól a GPS-be a kedvencek közé. Igen, Egerszalókon megszólított engem az Úr, ott tettem neki egy ígéretet. Lendületet kaptam, hogy elinduljak. Ha elfogy a lendület, térjünk vissza, aztán újítsuk meg. Ha gyengék voltunk, ha elbotlottunk, ne ijedjünk meg. Álljunk fel, és menjünk tovább!” - fogalmazott az érsek főpásztor.

A szentmise végén köszönetet a találkozó nevében búcsúzott el Török Lászlótól, az eddigi egerszalóki plébánostól, aki augusztustól Mezőkövesden folytatja szolgálatát. Köszönetet mondott Lajos atyának és a szalóki találkozó lebonyolításában és szervezésben rész vállaló önkénteseknek is.

„Nekilendülök mindannak, ami előttem áll” – a találkozó himnusza csendült fel újra, így búcsúztak egymástól a jelenlévők, egyben ígértet is tettek, hogy jövőre újra visszatérnek, hiszen mint többször is elhangzott: jövőre is lesz Szalók, jövőre is várnak mindenkit.

A Szent István Televízió felvétele a záró szentmiséről: