Egri rádiósok európai konferencián

A Keresztény Rádiók Európai Konferenciája minden esztendőben szervez találkozót tagjainak, hogy a szakmát érintő aktuális kérdésről tanácskozzanak. Ezúttal Portugália, Lisszabon volt a program helyszíne. Spanyol, olasz, cseh, szlovák, francia, portugál és magyar szakemberek jöttek össze október 10-én a szakmai programra. Fő téma a digitalizáció volt, egyrészt olyan értelemben, hogy mi várható a jövőben a digitális sugárzás bevezetése tekintetében. Európában már több országban történtek erre kísérletek, Magyarországon a szabályozás még nem foglalkozik ezzel a témával, így egy ideig még biztos, hogy az analóg sugárzás marad. A tartalmak internetes, közösségi médián keresztül történő továbbítása, ezen kiegészítő platformok használata terén sok gyakorlat létezik. Némely műhelyek szinte valamennyi produkciót elérhetővé tesznek itt, mások pedig alkalmanként, illetve promóciós céllal használják a felületeket.

A program másnapján a reggeli szentmise után a Rádio Renascença stúdióit, munkatársait ismerhették meg a program résztvevői. Ez a médiacsoport összesen négy, különböző tematikájú rádiót üzemeltet. A legrégebbi csatorna 1937-ben indult el, klasszikus katolikus tartalmakkal, s e mellett két zenei profilú adón kínálnak tartalmat fiataloknak és középkorúaknak, s egy kimondottan idősebbeknek szóló rádiót is indítottak nemrégiben. A korszerű stúdiókomplexum néhány évvel ezelőtt épült, a püspökség területén.

A portugál főváros hangulatából kaptak ízelítőt a rádiósok a bejárást követő délutánon, többek között a Páduai Szent Antal születésének helyén emelt templomot, a főszékesegyházat és több más értékes építészeti alkotást csodálhattak meg.

A program zárónapján adták át a Jean-Jacques Gardette elismerést. A CERC alapítójának emlékére alapított díjat a szlovákiai Radio Lumen kapta, roma közösségekkel foglalkozó projektjéért.

Manuel Clemente bíboros is meglátogatta a konferenciát, meghallgatva a szakmai munkáról szóló beszámolót. Valamennyi rádió képviselői egy emléklapot kaptak a főpásztortól, aki a záró ebéden is a közösséggel maradt.

A következő esztendőben Besztercebányán találkoznak a Keresztény Rádiók Európai Konferenciájának tagjai.