Egykori plébánosukra emlékeztek Tiszafüreden

(A képekre kattintva galéria nyílik!)

Tariczky Endre (1818-1912) 50 évig, haláláig szolgált Tiszafüreden. Korának országosan elismert régésze volt, régészeti egyletet és múzeumot alapított a városban. Nemcsak régészeti munkássága jelentős: "Visszatekintés a korai s későbbkori egyházakra" című munkájában Tiszafüred környékének egyháztörténetét is feldolgozta. Születésének 200. évfordulójára az önkormányzat és a Kiss Pál Múzeum Tariczky emlékévet hirdetett, melynek zárásaként november 14-től 21-ig emlékhetet tartanak. Ennek során a város megújította az elődök által 1892-ben, aranymiséjére adományozott díszpolgári címet, a múzeumban tudományos emlékülést rendeznek, az iskolás gyerekek számára kiírt pályázatban kis írásokat és rajzokat várnak a régész-plébános életének különböző epizódjaiból.

A plébánosra emlékező ünnepi szentmisén posztumusz díszpolgári címet adtak át, melyet a család nevében  a 90 éves Tamási Andorné Tariczky Etelka vett át. Dr. Szigeti Klára, a Kiss Pál Múzeum igazgatója volt a szentmise keretében tartott ünnepség moderátora. Sólyomvári György, a helyi KÉSZ csoport elnöke üdvözlő szavai után Ujvári Imre polgármester a történész szemével méltatta Tariczky Endre munkásságát, érdemét abban, hogy megismerhettük az előttünk itt élő népek életét. A laudációt Vigh Péter János akolitus, a Szent Imre Iskola tanára tartotta.

Mivel Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe is volt, Baranyák Béla plébános megszentelte a Szent Erzsébet kenyereket, melyeket a szentmise végén a karitász tagjai osztottak ki. Ezután a köztemetőben Tariczky plébános sírját az egyházközség és a Szent Imre Iskola, az önkormányzat, valamint a Kiss Pál Múzeum képviselői koszorúzták meg.

A szép összefogással megrendezett ünnepség a Tariczky Endre életében megvalósított – és általunk megismert – szeretettevékenységhez méltónak bizonyult - írta beszámolójában Fodorné Hámori Ágnes.

(Tariczky Endre portréjának forrása: Városi Könyvtár és Információs Központ, Tiszafüred honlapja.)