„Erdélyi utazás az ezer éves határig”

A „Határtalanul!” program keretén belül nyert pályázatot a Jászberényi Nagyboldogasszony Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola. Az erdélyi utazáson 64 tanuló, 6 pedagógus vett részt.

Az április végi öt nap tartalmasan és élményekben gazdagon telt el. Az első helyszín Nagyvárad volt, ahol a püspöki székesegyházat és a kanonok sort tekintettük meg. A következő állomás Segesvár volt, ahol egy szép és barátságos téren álltunk meg, a diáklépcső, az Óratorony megtekintése után Fehéregyházára indultunk, majd szálláshelyünkre Szovátára érkeztünk meg. A második nap nagyon érdekes programmal kezdődött. Különleges, látványban volt részünk Parajdon a Sóbányában. A nap következő állomása Székelyudvarhely volt, ahol a főtéri szoborparkot tekintettük meg. A nap további részében ellátogattunk Farkaslakára is, ahol Tamási Áron sírjánál rövid műsorral, koszorúzással emlékeztünk meg a székelység legnagyobb írójáról. A harmadik napot Csíkszeredán kezdtük. A reneszánsz várkastélyt, a Mikó-várat néztük meg. Ezután a Csíksomlyói kegytemplomban gyönyörködhettünk, melynek látványa nagyon megható volt számunkra. A meghatottságunk tovább fokozódott a Gyimesbükknél található ezeréves határnál. A kápolna mellett tartottunk egy szép műsort, és elhelyeztük koszurúnkat. A negyedik napot is nagyon vártuk, hisz Erdély leggyönyörűbb természeti szépségeit nézhettük meg. A szurdokvölgyben található Békás-szoros mindenkit lenyűgözött, sétánk alatt közvetlenül felnézhettünk a sziklaóriásokra. Majd megnéztük a Gyilkos tavat, ami egyedülálló páratlan szépségű természeti jelenség. Az utolsó nap reggel összepakolva indultunk útnak ismét Magyarország felé. Az úton hazafelé megnéztük Kolozsváron a Házsongári temetőt, Mátyás szülőházát és szobrát, Szent Mihály templomot. A kiránduláson szerzett élmények, a látvány, a kulturális örökségek, a székely emberek alázatossága mindenkiben mély nyomot hagytak, sokáig emlékezni fogunk erre az utazásra. Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik számunkra ekkora lehetőséget kínáltak!