Érseki szentmise a Betegek Világnapján a miskolci kórházban

1993-tól a Betegek Világnapja február 11., melyet II. János Pál pápa kezdeményezésére nyilvánítottak világnappá. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház kápolnájában pénteken emlékeztek meg a betegséggel küzdőkről, és a már gyógyulás útjára lépettekről.

– 25 éve emlékezünk már meg erről a napról, nemcsak a betegekről, de betegségeikről is. Ez a nap az egészségesekhez is szól – hangsúlyozta Tóth István orvosigazgató-helyettes. Mint mondta, az egészségesek számára is fontos ez a nap, hiszen olyan kérdések, mint hogy hogyan lehet megelőzni a betegségeinket, őket is érintik.

Kifejtette, mindent meg kell tennünk a testi-lelki egészségünk egyensúlyban tartásáért, és ha valami rossz történik velünk, szakemberhez kell fordulnunk, hiszen ők a legjobb tudásuk szerint tudnak nekünk segíteni és a gyógyulás útjára terelni minket. – Mindannyiunkat érint ez a nap, felhívja a figyelmünket, hogy foglalkoznunk kell egymással, magunkkal – húzta alá Tóth István.

 

A történelmi egyházak képviselői ezután imákkal, az evangéliumok részleteivel emlékeztek meg azokról, akikről ez a világnap szól.

Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében úgy fogalmazott:– A betegség egy olyan állapot, mely valamikor mindenki életében bekövetkezik; mindannyian megtapasztaltuk, milyen betegnek lenni, legyen az súlyos vagy könnyedebb – szólt az érsek. Elmondása szerint sokkal nagyobb empátiával tudunk tekinteni más betegekre, ha már mi is átéltük azt valamilyen formában. – Fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést: hogyan tudunk segíteni másokon? Az orvosok, az ápolók természetesen szakmai tudásuk szerint segítenek a legtöbbet, mi azonban a lelki gyógyulásban nyújthatunk segítséget egymásnak – hangsúlyozta a főpásztor.

forrás: minap.hu