Ismeretszerzés és közösségi élmény

Projektnapot tartott június 21-én a  Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat tagjainak a Szent István Rádió.

Az elmúlt esztendőben indította a Szent István Rádió és Televízió iskolarádiós hálózati programját. Tavaly három napos médiatáborban készültek fel a fiatalok a közös munkára, s idén már saját műsorral jelentkeznek vasárnaponként a Szent István Rádió adásában. Ebben az esztendőben projektnapra hívta a szerkesztőség a diákokat és a mentortanárokat. Mintegy  30 iskolás vett részt a programon, melynek keretében megismerhették a Líceum Televízió és Rádió munkáját, beszédtechnikai képzésen vettek részt, betekintést nyerhettek a  zenei szerkesztés folyamatába és stúdióbeszélgetéseket készítettek. A program célja nemcsak a szakmai ismeretek gyarapítása volt.

Dankó Zsuzsanna, a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat koordinátora elmondta: a külön-külön működő műhelyek számára remek lehetőség egy ilyen program a találkozásra, a közösség építésére, a szakmai ismeretszerzés mellett.

A tapasztalatok szerint a diákokat érdekli a rádiózás, van, aki társai példáján keresztül került a csapatba. Zele Boglárka, a Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola egy barátnőjétől hallott arról, hogy részt vesznek a rádiós programban, kedvet kapott, s csatlakozott az alkotói közösséghez.

A pedagógusok szerint is számos előnye van annak, ha a diákok kipróbálják az iskolarádiózást.

Varga Lászlóné, a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános pedagógusa kiemelte: a gyerekek fejlődése szempontjából is nagyon fontos egy ilyen együttműködés, jobban megtanulnak kommunikálni, közösségben dolgozni.

A foglalkozások fő helyszíne a kezdeményezést támogató Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont volt.

A Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat egész napos programja  a MISKA zenekar dicsőítő koncertjével zárult a palota udvarán.