Isten fiatal! – Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Találkozó

(A képre kattintva galéria nyílik!)

„Isten fiatal”- ez volt a mottója annak az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozónak, amelyet május 18-án, Szent II. János Pál pápa születésének 99. évfordulóján rendeztek Egerben, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Az összejövetelre Ternyák Csaba érsek elsősorban azokat a fiatalokat várta, akik középiskolába, főiskolára, egyetemre járnak, vagy akik tagjai egy ifjúsági közösségnek, hogy együtt tegyenek tanúságot Krisztusba vetett hitükről. A meghívást mintegy nyolcszáz fiatal fogadta el.

Az összejövetel a Redemptoris Mater Missziós Szeminárium kispapjainak közreműködésével, zenés hangolódással kezdődött. Ezután lépett színpadra a papokból álló Páterrock együttes, s adott nagysikerű koncertet. Ezt követően Lóczi Tamás atyának, a miskolci Fráter György Gimnázium igazgatójának, kémia – hittan szakos tanárnak a tanítását hallgathatták meg a fiatalok. Márk apostol evangéliumából a jerikói vak, Bartimeus meggyógyításán keresztül mutatta be, hogy Jézus aktivitást vár el tőlünk. Mert amikor a kolduló vak kiáltozik, Jézus figyelemre sem méltatja. Nem asszisztál Bartimeus önsajnálatához. Ki akarja lendíteni ebből az élethelyzetéből. Nem Jézus megy Bartimeushoz, hanem magához kéri őt. S milyen furcsa, a vak megindul a hang irányába. Még a köpenyét is eldobja. Erősebb dolgot sejt, elindul Jézus felé. S ahogy a történet folytatását ismerjük: visszanyeri látását. Bartimeus csatlakozott Jézushoz. Lóczi Tamás a fiatalok felé fordulva hangsúlyozta: „nélküled nem tud csodát tenni Isten.”

Tanúságtételek következtek melynek során Hódosi Zsuzsanna, a miskolci Fráter Gimnázium tanulója arról beszélt, hogy a lelkigyakorlatok hatására úgy döntött, hogy a hozzá közelálló közösségekben nyíltan beszél hitbéli élményeiről, hogy ezzel is segítsen másoknak is közelebb kerülni Istenhez. Ferenci Béla, az Egri Szeminárium elsőéves papnövendéke  arról beszélt, hogy 34 évesen, több családi tragédiával a háta mögött miért is fogadta el Isten hívását és miért is hagyta ott diplomás, jól fizető állását. Tikovics Gitta, az Egri Andrássy György Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium diákja arra biztatta a fiatalokat, hogy nyugodtan kérdezzenek olyan felnőtteket, akik el tudják őket igazítani a hit kérdéseiben.

Ezután Michael August Blume verbita szerzetes, szentszéki diplomata, magyarországi apostoli nunciusa is szólt a fiatalokhoz. Elmondta, hogy több afrikai országban is szolgált. Benin, Togo, Uganda apostoli nunciusaként nagyon sok problémával találkozott. A szegénységben élőknek a hit vigaszát igyekezett nyújtani. S mint mondta, az ott élők megtanították arra, hogy lehet ember módra élni akkor is, ha baj van. Kérte a fiatalokat, hogy mindig mutassák ki szeretetüket, irgalmukat embertársaik iránt. Bátorítsák barátaikat, hogy szeressék az Istent. Az Úrjézus szeretetét vigyék el azokhoz, akikkel találkoznak.

Ezután az ózdi fiatalok Szőke Gábor plébános vezetésével néhány rövid jelenetben bemutatták Szent II. János Pál pápa életét.

Majd  Kérdezz-felelek következett,  (Ewa Gamon szalézi nővér, Vízi János atya, mezőkövesdi káplán és  Béres Gyula hittan-történelem szakos tanár részvételével. Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a fiatalokról nem úgy kell szólni, hogy ők az Egyház jövője, hanem úgy, hogy ők az Egyház jelene.

A találkozó befejező részében következett az érseki szentmise, melyen a főpásztor és a nuncius mellett az egyházmegye papjai is részt vettek.

Homíliájában Ternyák érsek elmondta: örül, hogy ilyen sok fiatal elfogadta a találkozóra szóló meghívást. A fiatalok lelkesedésére szüksége van az országnak, de mindenekelőtt az Egyháznak. Rámutatott: „e találkozó szervezésekor próbáltak olyan programot kialakítani, hogy a hitben előrehaladjatok, bátor döntéseket hozzatok.”

Elmondta, hogy mindnyájan meghívást kaptunk, hogy átlépjünk a hit kapuján. Ezt úgy tehetjük meg, ha hitben és hitből élünk.

Hangsúlyozta: Amikor a jövőtőkre gondoltok, abból ne hagyjátok ki az Istent. Isten a mi életünk igazi célja, hozzá fogunk elérkezni egyszer, meghívásunk nem kevesebbre szól, minthogy Isten gyermekei legyünk. Ez a legnagyobb hivatásunk.

Isten fiatal, bár Ő teremtett mindent, énekeljük a találkozás himnuszában. Fiatalságát az Isten azonban nem akarja megtartani saját magának. Amikor a keresztségben gyermekeivé fogadott, örök fiatalságát ajándékozta nekünk. Benne tudjuk megőrizni, benne tudjuk visszakapni fiatalságunkat. Ő a mi fiatalságunk biztosítéka.  Általa és benne maradhatunk fiatalok, és nem csupán néhány évig, néhány évtizedig, hanem örökre. Mert Ő, aki teremtett, egyedül Ő képes arra, hogy újjáalkosson minket és részesítsen saját fiatalságában – összegezte a Főpásztor.

A találkozó szentségimádással zárult.

Szöveg: Homa János

Fotó: Gergely Gábor