Kereszt a betonrengetegben – felszentelték Felsőváros templomát Egerben

 

Több évtizedes álom vált valóra, templomot kapott az egri Felsőváros, a városrészben mintegy tízezer ember él. 2019. szeptember 1-jén felszentelték azt a templomot, ami korábban bútorboltnak és edzőteremnek adott otthont. Az Egri Főegyházmegye kezdeményezését a kormány anyagilag is támogatta.

 

 Az ünnepélyes szertartás elején Ternyák Csaba egri érsek és Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek jelképesen kinyitották az épület kulcsaival az ajtókat.

Ficzek László általános helynök beszédében elmondta, 2016-ban kezdeményezték, hogy az épület egyházi tulajdonba kerüljön, ezt követően nyílt lehetőség arra, hogy kormányzati támogatással az egyházmegye elindítsa a munkálatokat. Az ünnepség kezdetén a hívők serege a főpásztorokat, papságot és világi elöljárókat követve énekelve vonult be az épületbe.

A helyi közösség nevében köszöntötték az érsekeket, s köszönetet mondtak a kormányzat képviselőjének, Soltész Miklós államtitkárnak, hogy megvalósulhatott a kezdeményezés, mely a Felsőváros hitéletét segíti, támogatja. A közösség néhány tagja rövid tanúságtétellel szólt ennek jelentőségéről.

Soltész Miklós államtitkár a közösség küldetését méltatta, felidézte: Eger műholdképét nézve a városrész egyes házai a CCCP alakot, a hajdanvolt Szovjetunió nevét  formázzák, s ez a templom ezen a helyen van. A kommunizmus ideológiája üldözte az egyházat, a kereszténységet, de ennek ellenére most egy bútorbolt, egy edzőterem helyén templomot lehet szentelni. Az államtitkár köszönetet mondott a kezdeményezőknek, s méltatta Szent II. János Pál hatását, lelkiségét. Hozzátette: a szent pápa felismerte idejekorán a liberalizmus pusztító hatását, melynek ellenére az egyház és az állam, a társadalommal összefogva jövőt tud építeni. A politikus kiemelte: 250 millió forinttal támogatták ezt a kezdeményezést, de ez csak akkor hatásos,  ha a tér megtelik élettel  és lélekkel.

Habis László, Eger polgármestere emlékeztetett: Szent István tette Egert egyházi, s így szellemi központtá. A Felsővárosban él minden ötödik egri lakos, elérhető minden szolgáltatás, számos intézmény, de valami ezidáig hiányzott. Negyedszázada Seregély István érsek Karitász Központot, közösségi teret, templomot álmodott a városrészbe, de a kommunista utódpárt és követőik akciót szerveztek ez ellen, tiltakoztak és  megakadályozták ezt, az egyik érv az volt, hogy „sokakat zavarna a harangszó”. Szégyenteljes idő volt, de most, sok idő után megszületett a megoldás. A katolikus egyház a városban is számos intézményt működtet, feladatokat vállal, s a kormány is támogatja ezt, kiáll a keresztény kultúra mellett, segíti a törekvéseket, köszönet illeti ezért Ternyák érseket is – zárta beszédét a városvezető.

Az egri főpásztor örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal jöttek össze a város lakói, s megköszönte Eger és a kormányzat támogatását. Az ingatlan korábbi tulajdonosához, Harmati Lászlóhoz is méltató szavakat idézett, aki – bár nem akarta értékesíteni az épületet – templom céljára szívesen adta. Ternyák Csaba elismeréssel szólt a neokatekumenális lelkiségi mozgalomról, melynek képviselői sok hivatást adnak a világnak, az egyházmegyének is. Ők jelen vannak Egerben, a világ minden tájáról érkezve, s hirdetik az Evangéliumot. A főpásztor elmondta: hálás a lembergi érseknek, aki közvetlen munkatársa volt a szent pápának, s most hajereklyéjét elhozta, hogy az oltárban elhelyezve tiszteljék a hívek. Elmondta, míg a korábban sokra tartott nyugaton templomokból lesznek raktárak, áruházak, addig itt fordítva van, egy üzletből is lehet Isten háza. Építőkövek vannak, s nekünk is azzá kell lennünk – buzdított a főpásztor.

Ezt követően szertartásosan felszentelte  a kép főpap Eger új templomát, elhelyezték a szent ereklyét az oltárban, szentelt vízzel meghintették, megszentelték a falakat, míg a diakónusok az oltárt díszítették.

A szentmise főcelebránsának, Mieczysław Mokrzycki lembergi érseknek homíliáját Ailer Gellért plébános  tolmácsolta a híveknek. A lengyel főpásztor szerint az ünnepek segítenek hitünk elmélyítésében, s ezt megtapasztalhatta Szent II. János Pál pápa mellett töltött 9 éve során is. Személyes élményeit megosztva a hívekkel tudatta: őszinte emberség és mély lélek jellemezte az egyházfőt, aki mindig az igazságot kereste, Jézust követve.

Profétikus alkat volt, aki mindig bátorított másokat, életszemlélete és tettei megkülönböztették másoktól. Békét és jóságot sugárzott, emberi és lelki  gazdagságával. Később betegsége egyesítette a szenvedő Krisztussal. Már fiatalon készült az egyház és Krisztus szolgálatára, az igehirdetésben és imádságban rejlett gyökere, egyszerűen és szívből mondta imáit, minden reggel a Szűzanyához fordult, neki ajánlva napját. Utolsó órái is imádságban teltek, Istenben és Istennek élt, ez volt lelkének az oxigén.Zarándok életet élt az egyházfő, pápaságának titka a Mária-tiszteletben rejlett. Óvta és tisztelte az emberi méltóságot, a gyermekeket, gondja volt az idősekre, elesettekre, szenvedőkre. Sok kérést kapott közbenjárásért, s ezeket teljesítette, így hozzá is imádkozhatunk, hogy segítsen az égből.

A szertartás végén Ailer Gellért plébános köszönetet mondott a lembergi érseknek, hogy megtisztelte az eseményt, Ternyák Csaba érseknek és a kormányzatnak, a munkatársaknak a segítségért, támogatásért, s mindazoknak akik valahogyan segítették az ügyet és imádkoztak érte.

Mieczysław Mokrzycki megköszönte a közös szép ünnepet, mint mondta, együtt szolgáltak Szent II. János Pál mellett, s ez az esemény is táplálja barátságát az egri főpásztorral. Ezekben a napokban sok fejlődést, az élő egyház megújulását tapasztalhatott meg az egyházmegyében, s örül, hogy egy új, szép templomban lesz elhelyezve a szent ereklyéje, aki sokat tett a kommunizmus széthullásáért és buzdított mindenkit, hogy Európa térjen vissza gyökereihez.

A lembergi érsek ezután egy Szent II: János Pál pápát ábrázoló emlékérmet adott át Alier Gellért plébánosnak.

Köszöntőjét így zárta: „Legyetek büszkék arra, hogy keresztény nemzet vagytok!”

Bérczessy András

fotó: Gergely Gábor