Magyarok kenyere az Egri Főegyházmegyében

Harmadik éve adományozzák a hevei gazdák a Magyarok kenyere mozgalom felhívására az összegyújtött búzát, az abból készített lisztet, az Egri Főegyházmegyei Karitász központnak, amelyet a szervezet eljuttat a rászorulóknak. Az ünnepélyes adományozáson Árvai Ferenc Karitász igazgató köszöntötte a megjelent gazdákat, és ismertette a szervezet tevékenységét. Mint mondta, november végén Árpádházi Szent Erzsébet ünnepét követően "Tárjátok ki a szíveteket!" jelmondattal indul a Katolikus Karitász téli adományozó akciója. A segélyakcióhoz a 1356-os adományvonal hívásával hívásonként 500ft-al járulhatnak hozzá.

 

 

"A "Tárjátok ki a szíveteket!" akció keretében jutnak majd el az egyházmegyénk különböző pontjaira a Karitász csoportjainkon keresztül a rászorulókhoz ez a 19 tonna liszt adomány, amiért hála és köszönet a Magyarok kenyere mozgalom felhívásának, illetve a heves megyei gazdáknak, és a heves megyei Agrár Kamarának, hogy immár harmadik alkalommal a Katolikus Karitászt válaszották ki, hogy a jótékonykodásuk eszközeként, közvetítőjeként mi juttassuk el, és mi keressük meg a rászorulókat, akik örülni fognak ennek a lisztnek, ahogy az előadásunkban is elmondtam: egyrészt öröm számukra hogy valaki gondol rájuk, másrészt pedig a hétköznapi gondokban bizony ez nagyon sok családban nagy segítséget jelent" - fogalmazott Árvai Ferenc.

A liszt és egyéb tartós élelmiszer adományok mellett kályhával és rezsitámogatással is segíti a Katolikus Karitász a rászorulókat.

 

 

Székely Zoltán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves Megyei Szervezetének elnöke személyees gyermekkori élményei mellett arról is beszélt, hogy a megyében évről évre nő az adományozók száma, és a felajánlott búza mennyisége is: "Negyven tonnát haladta meg a búza, és van pénzbeli adomány is, hiszen a Kamara szerette volna az egyszerűség kedvéért ezt az adományozási módot is erősíteni, és reklámozni, hiszen ez a legjövedelmezőbb nekünk; ezt az adományt - 250 ezer forint, ami végülis csekély összeg - megduplázza a Gyermelyi Tésztagyár, akinek szintén hálával tartozunk, és tésztában a rászorulók 500 ezer forint értékű árut fognak kapni."

 

 

A Magyarok kenyere mozgalom elindítója, Korinek László professzor elmondta, három évvel ezelőtt az első felhívására 9 tonna, idén pedig már 600 tonna liszt gyűlt össze a gazdák jóvoltából, amellyel magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak - nem csak határon innen, de szerte a Kárpát medencében: "Úgy tűnik, hogy határokon túl még jobban örülnek ennek, hogy "végre egyenlő értékűek vagyunk veletek!" Mert van nekünk egy kincsünk: a magyar nyelv. Ezen álmodunk, eze szitkozódunk, ezen imádkozunk. Ebből minket nem lehet kiűzni. Ezt csak magunk veszíthetjük el, ha nem vigyázunk rá. S ahogy Böjte Csaba mondta: "A magyarok kenyeréből bizony magyar szó lesz!" És ez így van Vajdaságban, így van Horvátországban, így van Felvidéken, és főleg Kárpátalján."

 

 

Ternyák Csaba egri érsek csodának nevezte az elvetett mag kicsírázásának, szárba szökkenésének, és terméshozatalának folyamatát. Mint mondta, ez a csoda az embert hálaadásra készteti. Hálát kell adni, mert a gazdák munkáján, erőfeszítésén rajta van Isten áldása, ők pedig meglátták, meghallották a felvhívást, és évről évre nyitott szívvel a kezdeményezés mellé állnak. "Mert az Isten országa is hasonló, mint amikor a gazda magot vet a földjébe. Magunk se tudjuk hogy hogyan, mindig van egy szent maradék, aki hűséges az Istenhez. Akkor is, ha tömegek ellene mondanak, ha tömegek tévúton járnak, mindig vannak olyan emberek, akik nyitottak, akik hűségesek, akik befogadják az Isten igéjét, és gondoskodnak arról, hogy az Isten országa és annak üzenete jelen legyen az emberiségben. Köszönöm, hogy az önök jósága lehetővé teszi azt, más emberek számára is, hogy megismerjék, megtapasztalják az Isten jóságát."

A főpásztor az ünnepség végén oklevelet adott át köszönetképp az adományozó gazdáknak.