Megáldották a Szent Bertalan-templom toronysisakjait

 

Megáldották a gyöngyösi Szent Bertalan-templom most elkészült toronysisakjait. Az eredeti konstrukció még az 1917-es nagy tűzvészben semmisült meg. A korabeli újjáépítést követően a vaskos tornyokat egyszerű sátortető fedte. 2018 tavaszán újult meg a szerkezet, amely így a több, mint 100 évvel ezelőtti formáját kapta vissza. A felújítást 2018. tavaszán kezdték meg, a tornyok visszanyerték több mint 100 évvel ezelőtti formájukat. Az ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be. A szertartás elején a főpásztor Isten áldását kérte mindazokra, akik a felújítást segítették.

 

Az egri érsek szentbeszédében igazi örömünnepnek nevezte a napot, amikor hálát adhatunk Istennek azért, hogy valamit sikerült befejeznünk, mindannyiunk közös örömére. A templom falán galamb képében ábrázolt Szentlélekre utalva kiemelte: a Lélek az, ami használ, aki bennünket közösségé tesz, ő segít felismerni, hogy Isten gyermekei vagyunk. Az evangéliumban a szamaritánus asszony Jézust kérdezi arról, hogy hol kell imádni az Istent, a hegyen, vagy Jeruzsálemben, a templomépítő Salamon király kérdése is visszhangra talál. Lehetséges, hogy a Földön lakik az Isten? Ezek a kérdések azóta is foglalkoztatják az embert. A nem hívők nem értik, hogy miért a templomban imádjuk Istent, azt hiszik, hogy ez valamiféle pogányságra hajló rítus. A templomban őrizzük Krisztus Szent Testét, s erre külön is emlékeztet a kongresszusi készület. Ebben a templomban nem csak imádkozunk, hanem egyúttal Isten lakhelyeként is számon tartjuk. Neki tesszük széppé, az Ő dicsőségére. Tornyokat emelünk, melyek emlékeztetnek arra, hogy az a mi utunk, fölfelé, az Istenhez.

Jézus válasza az, hogy eljön az idő, amikor nem fontos a hely. E titokzatos szavak értelmére a Jelenések Könyvében lehet megtalálni a megoldást. Egy új teremtés vette kezdetét Krisztus feltámadásával, s ennek keresztségünk folytán mi is részesei lehetünk, mert napról napra meghívást kapunk életünk  megújítására. A keresztényeknek kettős állampolgársága van, egyfelől a nemzet állampolgárként, másrészt Isten országának vagyunk polgárai, s így alkotunk közösséget. Az a kívánságunk, hogy sugározzon innen, a templomból is Isten szeretete az egész városra, a hívek pedig vigyék magukkal mindenhová Isten szeretetét. A két torony, mely messziről látszik, szimbóluma a városnak, hívogatja szelíden az itt élőket Isten imádására.  De nem csupán az imádság háza, mely sosem üres, mert a kenyér színe alatt ott van közöttünk Krisztus.

Ez a mai nap egy alkalom arra, hogy azok is érezzék meghívottságukat, akik nincsenek Isten közelségében, bárcsak ez a két torony felrázná azok lelkiismeretét, akik távol kerültek, de a lelkük mélyén keresik Őt. Mert az Isten is keresi az embert, nemcsak a jámborok, a templombajárók üdvösségét akarja, hanem minden emberét. A város lelki megújulása szempontjából is nagy jelentősége van ennek és a többi templomnak is.  Aki Krisztust beengedi életébe, nem veszít el semmit, vele kitárulnak az Élet kapui.

A szentmisében Balog Gyula, a templom plébánosa köszönetet mondott azoknak, akik segítették az ügyet.

Az ünnepségen jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki úgy fogalmazott: az állam tartozott ezzel a városnak, mindenki megtette a magáét az ügyben, a kormány forrásokat biztosított, uniós forrásokat használtak fel, s a város és az egyház is nagyban hozzájárult a beruházáshoz, összesen 330 millió forintba került a felújítás.

A déli toronyban egy látványlift is helyet kapott, így a templom a helyi turizmust is erősíti majd.

forrás: tveger.hu

 

Bérczessy András