Miskolcra megérkezett a betlehemi láng

Miskolci cserkészek már 11. alkalommal hozták el a borsodi megyeszékhelyre a betlehemi lángot, mely az idén az ausztriai Linz városból érkezett. December 23-án, vasárnap a Minorita templomban megtartott lángfogadó ünnepség a Forrás kamarakórus műsorával kezdődött, majd Pelczné dr. Gáll Ildikó, a Miskolci Gráciák Egyesülete elnökének köszöntő szavaival folytatódott. Ünnepi beszédében elmondta, hogy a láng az Isteni béke szeretetét hordozza, kötelék, emlékeztető a tennivalókra. Ennek a lángnak a fénye már az életünk kezdetén a keresztelői gyertya lángjában ott van, végigkíséri életünket, segítségével erőt meríthetünk a megpróbáltatásokhoz. A betlehemi láng fénye az összetartozás, a szeretet szimbólumaként - egy bécsi cserkészcsapat ötlete alapján- már harmincegy éve eljut az európai nemzetekhez, közösségekhez a betlehemi Születés Bazilika örökmécseséből. A szeretet lángjának ünnepélyes fogadását és szétosztását a Miskolci Gráciák Egyesülete szervezi minden évben.

Kétszáz éve született meg a világon legkedveltebb és legismertebb karácsonyi ének a Csendes éj. Ebből az alkalomból egy tehetséges fiatal, Tyukodi Emma énekelte el az osztrák faluban született karácsonyi dallamot. Ezután Dr. Hortai Rita előadásában hangzott el Baja Mihály Karácsony című verse, majd a felsőzsolcai Zeneiskola négy tehetséges diákja fuvolán egy Vivaldi művet játszott.

A házigazda Szalkai József Zoltán atya, a Minorita templom plébánosa köszöntötte az ünnepélyes alkalomra érkezetteket, és elmondta karácsonyi gondolatait. Ezután a történelmi egyházak képviseletében Birta Melinda református, Szemerszki Mihály görögkatolikus és Sándor Frigyes evangélikus lelkészek szép ünnepi gondolataikkal tették felemlővé a karácsonyi délutánt.

A templomi ünnepséget követően a Hősök terén a Gráciák által felállított kis betlehemhez vitték a lángot, melyet Szalkai plébános atya áldott meg. Ezután a békét és a szeretetet szimbolizáló lángot a környékbeli települések polgármesterei átvették, hogy eljuttassák az ott élőkhöz is. A miskolciak pedig otthonukba vitték a sokfelé osztódott, karácsony üzenetét hordozó betlehemi lángocskákat.

 

 

                                                                Kép és szöveg:   Fojtán László