"A szeretet a legnagyobb hajtóerő" - papszentelés Egerben

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Június 16-án szombaton a 10 órás szentmise keretében az egri bazilikában Ternyák Csaba egri érsek Pintér Bálint, Soltész Ádám, Resch András és Resch Tamás V. éves papnövendékeket diakónussá, Czókoly Sándor és Drahos Dávid diakónusokat pappá szentelte.

Az ünnepi szentmisén részt vett a főegyházmegye papsága, a papnövendékek és a hívők sokasága.

Buda Péter és Michał Bartosz Muszyński szemináriumi rektor szólították a szerpapi és áldozópapi szolgálatra jelentkezőket, s kérték szentelésüket, s kifejezték, méltóak a hivatás gyakorlására.

Ternyák Csaba egri érsek úgy fogalmazott: az egész egyház ünnepe a mai nap. Mindannyian imádkozunk a szentelendőkért, hálát adunk azért, hogy sokan támogatták őket. A paptestvérek a kézfeltétel ősi szertartásával befogadják a szentelendőket. A főpásztor köszöntötte a jubiláló lelkipásztorokat, az öt ezüstmisést és a szentelésük 65. évfordulóját ünneplő Katona István nyugalmazott segédpüspököt és Gonda Imre apostoli protonotáriust.

A főpásztor az evangéliumra utalva elmondta: Péter, Simon fia háromszor mondott igent Jézus kérdésére, miként a szentelendők is bizonnyal megkapták ezt a kérdést: "szeretsz-e engem?", s egyértelműen kifejezték szándékukat, elkötelezettségüket. Jézus Péter szeretetére, egyértelmű válaszára volt kíváncsi, miként az Úr a szentelendőkére. A szeretet a legnagyobb hajtóerő, ha nem a könnyebb végén fogjuk meg a dolgot, a kérdések egyetlen kérdésnek a konkretizálására szorítkoznak: „szeretsz engem?” A válasz után a feladat, hogy kövessük, s legeltessük juhait. Ez nem keresztúti ájtatosságot, jámborságot kíván csupán, hanem a jó pásztor mintájának követését. Megharcoltatok a hivatásért, Krisztus lakik a szívetekben, a hivatás már nem kérdés. A meghívást most a küldetés megerősítésére kaptátok – mondta el Ternyák érsek. A két új pap mellett négy diakónust is szentelhetek, s ez nagy öröm – tette hozzá. Ketten közülük a Redemptoris Mater Szeminárium hallgatói, az Egerben néhány éve működő intézmény tagjai.

A pap szolgálata nem magányos küzdelem, a közösség befogad benneteket, ma bekerültök Jézus egri barátainak legszűkebb körébe, s ez meghatározza életeteket. Köszönet mindenkinek, aki hivatásotok kibontakozásában szerepet játszottak – zárta beszédét az érsek.

Ezután következett a diakónusszentelés, majd a papszentelés. A papszentelés során, a szentséget kiszolgáló érsek a felszentelő ima és kézrátétel által adta át a Krisztustól kapott áldozópapi hatalmat és küldetést. Ezt követően az egyházmegye papjai kézrátétellel fogadták be az új áldozópapot az egyházmegye papi közösségébe, majd az újonnan felszenteltet beöltöztették a papi ruhába, a főpásztor pedig megkente kezét krizmával, illatos olajjal, ahogy a kiválasztottak: a királyok, a próféták és a papok esetében ez évszázadok óta szokás. Az újmisés a főpásztorral és a jelenlévő papsággal együtt mutatta be a szentmisét.

Az újmisés Czókoly Sándor így vall magáról:

„1989. május 28-án, Ózdon láttam meg a napvilágot. Bár 18 napos koromban meg lettem keresztelve, vallásos nevelést nem kaptam. Gimnáziumi éveim során kezdtem el foglalkozni az Úr dolgaival.

Miután kilencedikes koromban, irodalomórán megismerkedhettem a Bibliával, azon belül is a 23. zsoltárral, József történetével és a tékozló fiú példázattal; saját kíváncsiságomtól vezérelve, rendszeresen olvasni kezdtem a Bibliát. Az evangéliumok különös hatással voltak rám. Elkezdtem rendszeresen imádkozni, és egy alkalommal arra a döntésre jutottam, hogy elmegyek egy vasárnapi szentmisére. Itt egy nagy fordulaton mentem keresztül. A szentmise világa teljesen magával ragadott, és az Úr háza után egyre jobban vágyakoztam. Hamarosan már különféle szolgálatokat is végeztem a liturgián és az egyházközségben is. Az akkori plébánosom észrevette az Isten iránti elköteleződésemet, és felkarolt. Azt követően pedig, hogy egy napon megkérdezte tőlem: nem szeretnék-e pap lenni; kihangosította azt a legbelső

vágyamat, amelyet én hangosan nem mertem megfogalmazni, és amelyre a válaszom egy örömteli „igen” volt. Nagyon hálás vagyok Székely Dénes atyának azért, hogy segített bennem kibontakoztatni az Istentől kapott hivatást. A szemináriumban eltöltött éveimre boldogan gondolok vissza. Természetesen értek megpróbáltatások, de a felkészülés idejét

az öröm jellemezte. Ez volt az az időszak, amely során mélyebben megismerkedhettem Istennel, az ő szeretetével, hosszan tűrésével, és csodálatos szépségével.

Jelmondatom: „Az Úr az én Pásztorom...” (Zsolt 23, 1). Hálás szívvel köszönöm mindazoknak az imáit és támogatását, akik mellettem álltak felkészülésem ideje alatt. Isten áldja mindnyájukat!”

Drahos Dávid bemutatkozása:

„25 éves vagyok, Forróról származom. Ez a falu a szülőfalum, itt nőttem fel húgommal együtt. Középiskolába Miskolcra a Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumba jártam. Kollégiumban a Kelemen Didák Minorita Kollégiumban éltem, mely a hivatásom szempontjából meghatározó volt. Gyermekkoromban vallásos nevelésben részesültem, sokszor ott álltam az oltár mellett ministránsként; a miskolci kollégiumban is megtaláltam az utat az oltár szolgálathoz. A fordulópont az volt az életemben, mikor elkezdtem járni a plébánián egy ifjúsági csoportba. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy vannak más fiatalok rajtam kívül, akiket szintén vonz, hogy a Jóistent minél jobban megismerjék.

A hivatás gondolata mégsem ekkor, hanem később, 16 évesen egy ifjúsági táborban fogalmazódott meg bennem, amely szép, ugyanakkor hihetetlen és megrázó is volt. Ehhez hasonló gondolatok járhattak a fejemben: „Én pap? - Az nem lehet! De hát én mérnöknek készülök...” A táborból tele kérdésekkel mentem haza és Isten nem hagyta válaszok nélkül kérdéseimet.

A szemináriumi éveimben megtapasztalhattam az Isten szeretetét és gondoskodó jóságát. Az Istennek egy ilyen gondosodása volt az is, hogy a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban egy évet dolgozhattam, mint iskolalelkészségi munkatárs és kollégiumi nevelő. Hálás vagyok a jezsuitáknak, tanároknak és diákoknak, hogy ezt az egy évet velük tölthettem.

Papi jelmondatom: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17).

Hálával tekintek vissza a mögöttem álló 7 évre, melyben megtapasztalhattam nemcsak az Isten szeretetét és gondoskodását, hanem minden emberét, aki mellettem állt imával, segítséggel, bátorítással és útmutatással. Életükre Isten bőséges áldását kívánom!”

Szöveg: Bérczessy András

Fotó: Huszár Márk