Püspökök igehirdetésével ért véget az ökumenikus imahét Miskolcon

 

Ebben az esztendőben a belvárosi evangélikus templomban tartották Miskolcon az ökumenikus imahét záró istentiszteletét január 26-án, amelyen a négy történelmi egyház püspökei hirdették az igét. Sorrendben Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Ternyák Csaba egri érsek, dr. Lackner Pál  nyugalmazott evangélikus tábori püspök és Orosz Atanáz, a Miskolci Görögkatolikus egyházmegye püspöke imádkozott együtt a miskolci és környékbeli papsággal, lelkészekkel és a nagy számban megjelent hívekkel.

A bevezető imádságok és könyörgések után először Csomós József református püspök a 2Sám 1,13–17 alapján arról beszélt, hogy azok, akik ennek a hétnek a központi gondolatához, hogy az igazságra, és csakis az igazságra törekedj, összeválogatták a bibliai helyeket, úgy gondolhatták, hogy ezeket a sámueli helyeket azért választják be, mert olyanokról szól, akik törekedtek az igazságra. Abban is biztosak voltak, amit ebben a mottóban az a szó jelent, hogy csakis az igazságra törekedj, hogy egyféle igazság van. Ennek ezen a héten és ezen az estén komoly üzenete van, mert bármennyire szétszakadva él az egyház, liturgiánkban, hitvallásainkban bármennyire különfélék is lehetünk, Istennek csak egy igazsága van. Ezt az egy igazságot keresendő áll előttünk ebben a történetben minden szereplő. Emberek, akik törekedtek az igazságra, akik keresték és megtalálták az igazságot.

Ternyák Csaba érsek Mt 15,21–28 evangéliumi szakaszának felolvasása után arról beszélt, hogy a kánaáni asszony Jézus Krisztus jelenlétében megbékélt és rátalált az igazságra. Az idei ökumenikus héten imádságainkat az igazság témája szövi át. Az igazság olykor Janus-arcú, mert mindenkinek megvan a maga igazsága, amelybe olykor könnyen belemerevedik és makacsul ragaszkodik hozzá. Hány emberi kapcsolat, hány házasság futott már zátonyra amiatt, hogy vannak, akiknek az igazság, a saját igazságuk a legfontosabb. Jézus azt mondja, azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Az igazság nem egy elvont fogalom, hanem maga Krisztus. Ezért mi, Krisztus-hívők az ő személyében találtunk rá az igazi igazságra. Minél jobban megismerjük és szeretjük őt, annál közelebb járunk az igazsághoz és annál inkább képesek vagyunk arra, hogy legyőzzük önzésünket, szűkkeblűségünket és úgy lépjünk fel, mint az igazság egyedüli birtokosai. A kánaáni pogány asszony története rámutat arra, hogy az igazság nem egy statikus, merev valóság, és az igazság felismerésében lehet és kell is fejlődni, el lehet benne mélyedni. Még Jézus Krisztus is, aki maga volt az igazság, így tett. Maga a Mester ad nekünk példát arra, hogy ha megtaláltuk az igazságot, azzal nem elégedhetünk meg, és akkor ez az igazság kategóriáitól elvezet bennünket a szeretet dimenzióiba.

A Zs27 (26.) 1–4 alapján Lackner Pál evangélikus püspök arról beszélt, jól tudjuk, hogy Isten mindenütt jelen van. Ezek a dogmatikai igazságok azok, amelyeken a felekezeti konfliktusok legelvakultabb szakaszában sem vitatkoztunk. Ebben mindenki egyetért. Az ember mégis úgy gondolja, vannak olyan helyek, az Istennek dedikált épületek, ahol sokkal közelebb kerülünk hozzá, a hely, vagy a többi, ott megjelent ember miatt. Az Úr házában azt érezzük, itt még inkább átélhető minden. A vele való közösség, az a tudat, amiről a zsoltár eleje szól, hogy ő a világosság, a segítség, az erő, a békesség. Az a tudat, hogy nem a véletlenek sajátos szerencsés, vagy szerencsétlen egybeeséseként élünk ott, ahol élünk és futjuk azt a pályát, amit futunk, hanem van egy célunk, hogy Jézuson keresztül eljussunk az Atyaisten országába. Ha a keresztyén ember Atyaként tekint az Istenre, akkor bízhat is benne annyira, hogy tudja, hogy ő vezet. A békétlenség a mai, modern világban is jelen van, de Isten nem a földi lét 70, vagy 80 esztendejére ígért nekünk békességet, világosságot, hanem önmagához hív.

Orosz Atanáz görögkatolikus püspök Jn 8,12–20 szakasza alapján arról beszélt, hogy Jézus a lombsátor ünnepének zárónapján bejelentette: én vagyok a világ világossága. Ez a mondat a csipkebokornál elmondott szavakat eleveníti fel: Én vagyok!, jelentkezett Isten, és a lombsátor ünnepén, mint világosság mutatkozik be a megtestesült Ige. Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága. Élmény volt számunkra ezen a héten együtt imádkozni, Urunk, Jézus Krisztus fényében. A Mindszenti-templomban őrzik a miskolc-belvárosi ökumenikus húsvéti gyertyát, amelyet itt, most, a keresztelőkúton láthatunk. Ennek a gyertyának a fénye Jézus Krisztus ragyogó jelenlétét sugározza mindnyájunk felé. Meggyőz bennünket arról, hogy sötét pillanatainkban is jelen van a mi megváltó Krisztusunk, aki maga a világ világossága. Az idei imahéten kötelez bennünket az igazság. Ehhez az is hozzátartozik, hogy mi Miskolcon nemcsak ennyien vagyunk. Vannak testvéreink, akik ezen a napon is sötétben maradtak. Akik itt együtt imádkozunk, küldetésünk van minden testvérünk felé. Adjuk tovább örömünket, vigyük a gyertyát, a fényt sötétben maradt embertársaink felé.

A hitvallás és a könyörgések után a püspökök áldásával zárult az imahét miskolci istentisztelete, amelyen a templom Luther-kórusa adott műsort.

 

Szöveg:  Gróf Lajos            Fotók:  Fojtán lászló