Szent Ferenc emléknapján

Október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén, a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban Pehm Ernő Ferenc TORG megáldotta Szelekovszky Magdolna iparművész egészalakos, Szent Ferencet ábrázoló kerámia szobrát.

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Minden évben október 4-én van az állatok világnapja, amely Assisi Szent Ferenchez kötődik, aki Giovanni di Pietro Berdarnone néven 1182. július 5.-én született és 1226. október 3.-án halt meg az olaszországi Assisiben. A ferences rend megalapítójaként tisztelhetjük az apostoli szegénységben élt szerzetest, aki a legendák szerint a természet közelségében, durva csuhában, mezítláb, anyagi javak nélkül, sokszor a madaraknak prédikálva, Istent dicsérve, hirdetve az Igét élte felnőtt életének nagy részét. 1228. július 16.-án avatta szentté IX. Gergely pápa.

A szent életű szerzetes az állatoknak, a családoknak, a kereskedőknek, a környezetvédőknek és Olaszországnak a védőszentje. Nagyon sok művészt megihletett Szent Ferenc személyisége az évszázadok során. Képzőművészeti alkotásokon keresztül megismerhetjük Szent Ferenc életét, akit leggyakrabban állatok, leginkább madarak társaságában ábrázolnak, de filmek, irodalmi és zenei alkotások is megidézik különleges alakját. Szent II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjének nyilvánította, XVI. Benedek pápa pedig az "életszentség óriásának" nevezte.

Miskolcon, a Bükk hegység lábánál, a Csanyik-völgyben lévő Miskolci Állatkert és Kultúrparkban idén májusban már felavatták Szelekovszky Magdolna miskolci iparművész által készített egész alakos, Szent Ferencet ábrázoló kerámia szobrot. Az állatkert szoborparkját azóta gazdagítja ez a szép alkotás. Október 4-én Assisis Szent Ferenc ünnepén, mely egyben az állatok világnapja is, Pehm Ernő Ferenc TORG, a Szent Ferenc Kistestvérei szerzetesközösség előljárója, Bükkszentkereszt és Répáshuta plébánosa megáldotta az alkotást. Az esős idő ellenére a Szent Ferenc tisztelői és az iparművész barátai összegyűltek e jeles eseményre, ahol Pehm Ernő Ferenc testvér pár gondolattal megemlékezett Szent Ferencről, majd a Naphimnuszt énekelték el gitárkísérettel a jelenlévők.

Fojtán László