Tanévnyitó Veni Sancte Sárospatakon

(A képekre kattintva galéria nyílik!)

"2019. szeptember 8-án tanévnyitó Veni Sancte szentmisén közös imádságra hívtuk a plébánia valamennyi hittanos gyermekét, hogy szüleikkel, tanáraikkal közösen kérjük a jó Isten áldását a napokkal ezelőtt elindult új iskolai tanévre. Folytatva az előző évek hagyományát, megkértük őket, hogy iskolatáskájukat is hozzák el erre az alkalomra, amit az oltár köré helyeztek el a gyermekek, majd a szentmise végén Ft. Bereczkei Miklós plébános atya megáldotta a tanulmányokat jelképező táskákat. Közösen elénekeltük a "Jöjj Szentlélek Úristen" kezdetű éneket, kérve a hét ajándék Lelkét, főként a gyermekek, de mindannyiunk életére is.

A Lélek hívás mellett hálát is adtunk az Úristennek Zsuzsa nővér eddigi szolgálatáért, akit rendi elöljárója Bolíviába disponált, ezért itt hagyja a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációjának sárospataki rendházát. Nővértársai, a Szent Erzsébet Nővérek Apostoli Közössége, a plébánia imacsoportjai és hívei, kicsik és nagyok, együtt énekelték a szentmise végén, hogy "Áldjon meg téged az Úr". Hálatelt szívvel köszönte meg mindenki Zsuzsa nővér áldozatos munkáját, és egy-egy személyes üzenettel, bátorítással köszöntek el tőle" - írta Koleszár Krisztián - hitoktató.