Teremtésvédelmi programok a miskolci Fráterben

A teremtésvédelem jegyében a Fráter György Katolikus Gimnázium a 2017/18-as tanév egyik kiemelt témájaként, "felelősségünk a teremtett világért" címmel a következő programokat valósította meg:

I. Egészségóra a 7., 8. évfolyamon

Társadalmunkra jellemző, hogy egyre többen küzdenek emésztési zavarokkal, mozgásszervi betegségekkel. Az elhízás, és a táplálkozásból eredő egyéb betegségek, különösen a daganatos megbetegedések ma Magyarországon vezető haláloknak számítanak. Ezen betegségek jó része tudatos odafigyeléssel megelőzhető. Már az ókorban is felfigyeltek a táplálkozás, és a betegségek összefüggésére (az vagy, amit megeszel).

Az óra célja az volt, hogy a biológiából tanult ismereteket összekapcsolja a mindennapjainkkal. Egészséges életre neveljünk, a gyerekek ne a zsíros, cukros ételeket fogyasszák, hanem a friss zöldségeket, gyümölcsöket részesítsék előnyben.

Mézes krémes, vagy gyümölcsös joghurttorta, házi hamburger, vagy gyorséttermi, nyalóka, vagy gyümölcsvirág?

Minden gyerek szereti az édességet, a hamburgert és a sült krumplit, szereti a színes, szépen tálalt finomságokat.

Az óra első tíz percében fotók segítségével egészséges finom, fantáziadúsan díszített ételekről beszélgettünk. Szóba került az ételek energiatartalma, a rejtett cukorban, és rejtett zsírban rejlő veszélyek, az elhízás, a minőségi, és mennyiségi éhezés, az ételek vitamin és ásványianyag tartalma.

Csoportmunka

A gyerekek öt csoportot alakítottak, feladatlapon öt feladatot kaptak:

1. feladat: Barátaid, barátnőid vendégségbe jönnek. Állíts össze nekik vendégváró, egészséges falatokat!
2. feladat: Barátnőd hízékony, állíts össze számára egy könnyű ebédet!
3. feladat: Nagymamád izomgörcsökre panaszkodik, valószínűleg magnézium-hiány miatt. Készíts számára magnéziumban gazdag vacsorát!
4. feladat: Testvéred sápadt vashiányos. Készíts neki reggelit!
5. feladat: A hosszú tél miatt vitaminhiányos a szervezetünk. Készíts családodnak vitamindús meglepetés falatkákat!

A gyerekek szókártyák segítségével összeállították az ételeket. Mikor készen voltak minden csoport egy-egy feladatot ismertetett (milyen ételeket választottak és miért választották azokat). Közösen megvitattuk, elemeztük a választásokat.

II. Kertszépítés

Az üvegházhatást okozó egyik gáz a szén-dioxid. Mennyisége a növények segítségével is csökkenthető, hiszen beépítik, felhasználják saját testükbe. Iskolánkban a belső udvarok növényei nem csak esztétikai élményt nyújtanak, de hozzájárulnak a levegő tisztaságához is. Közvetlen környezetünkben növények ültetésével mi is hozzájárulhatunk az egészséges, élhetőbb város kialakításához. A belső kertben tavaszi nagytakarításra és tereprendezésre került sor a 10., 11. és 12. évfolyamos diákok segítségével.

1. feladat: Gyógynövények rendbetétele

Az iskolakertben már régóta termesztünk kakukkfüvet, izsópot, zsályát, levendulát. A diákok most az elszáradt ágakat levágták, hogy az új hajtások szabadon nőhessenek, bokrosodjanak. Néhány új hajtásból dugványokat készítettünk, ezekből, ha meggyökeresednek új növény nevelhető.

2. feladat: Egynyáriak ültetése, az évelők kitáblázása

Árvácskák ültetésére is sor került, az évelők mellé. Kikerültek a korábban már elkészített táblácskák is, melyen szerepelnek a növények képei, és a növények nevei, így nem csak a szépségükben gyönyörködhetnek a tanulók, de be is azonosíthatják a virágokat.
 
III. Terepgyakorlatok

Cél: A Bükki Nemzeti Park megismerése, természetes társulások megfigyelése, élőhelyvédelem, csapatépítés, közös élmények megélése.
Megvalósítás:

1. terepgyakorlat: Kora tavasszal a bükkösökben virágszőnyeg köszönti a túrázókat. A biológia szakkör keretében egy különleges élőhelyet kerestünk fel Bükkszentlászló közelében egy mészkősztyeppréten, ahol szabadon nyílik a sárgán tündöklő tavaszi hérics. A gyerekek már nagyon várták a kirándulást, a szép időben a tankönyvekből megismert társulásokat , növényfajokat élőben ismerték meg a túra során s lelkesen fotóztak, hallgatták a történeteket, információkat.

2. terepgyakorlat: Vizes élőhelyek a Bükkben

Cél: A bükki források iható, tiszta vize ritka kincs. A Hámori tó mellett két forrást: az Eszperantó és a Margit forrást kerestük fel. Megvizsgáltuk a tó melletti gyertyános-bükkös növényzetét, elemeztük az útközben talált gyomtársulást, kialakulásának okait, vegyszerekkel vízvizsgálatot végeztünk a két forrás, és a tó vizében. Gerinctelen állatokat kerestünk, a forrás kövei alatt.

Végezetül álljon itt egy beszámoló, és képsorozat, melyet Tóth Antónia és a 10. B osztály lelkes csapata készített:

(A képre kattintva galéria nyíilik!)

"Április utolsó pénteki délutánján kisebb csipet-csapat gyűlt össze a Palotaszállónál előre megbeszélt találkozóhelyen, hogy tanulmányi sétát tegyenek – természetesen szakszerű kísérettel Bíróné Judit tanárnő személyében. A főleg tizenegyedikes biológia faktosokból és néhány érdeklődőbb tizedikesből álló csoport célja a fás társulások (laikusok számára erdők) mélyebb megismerése volt.

Utunk során előbb az Eszperantó-, majd végül a Margit-forrás vizét vizsgáltuk, többek között például ammónia, nitrát, és pH-érték szempontjából – melyek eredményeként megállapítottuk, hogy mindkét forrás igazán jó vízminőségű.

Az Eszperantó-forrásnál, a Hámori-tó partján gerinctelen élőlények után kutattunk a kavicsok között ugyan hétköznapi eszközök segítségével, mégis annál nagyobb sikerrel, hiszen a néhány rákocska mellett egy furcsa kinézetű kis állat, egy gőte is a „horogra akadt” – azaz inkább a szűrőbe. Mindenki ámulattal vette szemügyre az apró, ritkán látott élőlényeket, és a telefonok szorgosan örökítették meg őket. Csak úgy, mint az útközben egy túracipő talpától szerencsésen megmenekült szalamandrát is (ami azért annyira nem élvezhette a modellkedést, mert hamar bemenekült egy repedésbe).

Persze a séta közben a különböző növények megfigyelése sem maradhatott el, így például megtudtuk, hogy a salamon pecsétje nevű növény honnan kapta a nevét, és hogy a biológusok valójában miért is „veszélyesek” a környezetre...

Összességében kijelenthetjük, hogy remekül éreztük magunkat, a társaság aktívnak és jó hangulatúnak bizonyult, a picit hosszabb gyaloglás ellenére is. Nem utolsósorban új ismeretekkel gazdagodhattunk."

A programokat szervezte: Bíróné Kertész Judit
Segítették: Kissné Nyitrai Emese, Szeremleyné Bodnár Terézia és Szegedine Polner Mária