Október 22-én szentségimádással, szentmisével, az Egri Érseki Fiúkórussal és az Eucharist zenekarral ünnepelt a helyi közösség. A főcelebráns, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök volt.
A homrogdi Krisztus Teste és Vére Templom megáldásának tízéves jubileumát ünnepelték október 22-én. A közösségi teret is magába foglaló modern épület az elmúlt tíz évben számos lelki programnak adott otthont, nemcsak a helyieknek, hanem a környező települések közösségei számár is egyaránt.
Az Eucharisztia évében határozta el az építkezést a kis közösség, mondta el Veress Zoltán plébános. Jó érzés ide betérni, mert érezni, hogy árad a kegyelem az Oltáriszentség titulusát viselő templomban – tette hozzá a lelkipásztor.
Az esemény a zenei sokszínűség és a különböző műfajok együttműködésének ünnepe is volt egyben, hiszen az Egri Érseki Fiúkórus, valamint a Gável testvérek által fémjelzett Eucharist zenekar – egy-egy önálló mini koncerten túlmenően - közösen adták a hálaadó szentmise zenei szolgálatát.
A főcelebráns Majnek Antal szentbeszédében az Eucharisztiára helyezte a hangsúlyt. A Munkácsi Egyházmegye püspöke úgy fogalmazott, ez a teremtő Atya legnagyobb ajándéka számunkra. A szeptemberi Eucharisztikus Kongresszust is megemlítve elmondta, akik részt vettek rajta, azoknak hála és öröm költözött a szívébe.
Az Isten ezzel az eseménnyel azt akarta, hogy figyelmünk az Ő eucharisztikus jelenlétére szegeződjön. Az ember számára ez az élet forrása és csúcsa, a boldogulás ezen a földön – fogalmazott Majnek püspök. Minden gyógyulás kezdete az, hogy felfedezzük Jézus Krisztus jelenlétét, szeretetét, ha felismerjük, hogy az igazság szól hozzánk a szerető Atyától.
A jubileumi ünnepség szeretetvendégséggel zárult.
kép és szöveg: Federics Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események