Nagy várakozás előzte meg az immár 15. alkalommal megrendezett motoros zarándoklatot, hiszen a szokásos májusi időponttól eltérően július 2-től 3-ig zajlott az esemény. Tavaly a pandémia miatt a Nagyboldogasszony búcsúval együtt tartották meg, idén pedig a járványügyi helyzet enyhülése miatt, már sokan várták a program kezdetét.
Az első nap megnyitóval, majd a Mária ünnepre való tekintettel litániával és gyertyás körmenettel kezdődött. A folytatásban a helyi motoros egyesület szervezésében koncertre és fényszínházra került sor. Az esemény főnapján szabadtéri programokkal, hagyományőrző előadással, könyvbemutatóval és látványos bemutatókkal várták a motoros zarándokokat.
Meghívott előadók voltak: Dr. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, író és Zsolnai Gábor a Bajvívó Magyarok Hagyományőrző és Sport Egyesület vezetője, valamint a Hevesi Kutyakiképző Iskola tagjai. A Sarlós Boldogasszony ünnepi szentmisét Dr. Hesz Attila pálos szerzetes celebrálta, aki a budapesti Sziklatemplomból motorral érkezett az eseményre. A szentmisét követően a résztvevők áldásban részesültek.
Az idén 20 éves, a rendezvényt szervező alapítvány kuratóriuma köszönetet mond mindenkinek a részvételért, a szolgálattevőknek pedig a segítségükért!
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események