Az Egyházi Iskoláért Alapítvány 27. alkalommal rendezett bált 2020. január 25-én, a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium Sportcsarnokában. Több, mint háromszáz vendéget Novák István főigazgató és Pócs János országgyűlési képviselő köszöntötte, majd a rendezvény fővédnöke, Darázs István ügyvezető igazgató nyitotta meg azt. A bált megtisztelte jelenlétével Budai Lóránt polgármester is.
Elsőként a Tailor Dance Tánciskola növendékei léptek színpadra latin fantáziát adva elő, mely nagy sikert aratott a vendégek körében. Műsorukat az iskola 12.a osztályos tanulója, Bagi Zoltán előadása követte, akinek a neve már fogalommá vált a bálozók körében. Előadása végén elmondta, hogy érettségi után színészi pályára szeretne lépni. Ezt igazi kuriózum követte: az iskola pedagógusaiból összeállt tánckar ír sztepptáncot adott elő, melyet Turiné Palócz Henrietta koreografált. Az este során a báli vendégeknek az Innoven Kft. jóvoltából finom vacsorát szolgáltak fel, aminek elfogyasztása előtt Resch Tamás káplán mondott asztali áldást. Az igazi báli hangulatot megteremtő zenéről pedig hagyományosan az Átrium zenekar gondoskodott. Kevéssel éjfél előtt tombolahúzás következett, melynek fődíja idén is egy Benke László művésztanár által felajánlott, általa festett kép volt, melyet személyesen adott át a nyertesnek.
Kelemen Csilla
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események