A Főegyházmegyei Karitász Központban (Eger, Szaicz Leó u. 7.) és a miskolci Karitász PONTban (Miskolc, Király u 5/A Szinva park) folyamatosan fogadják a felajánlásokat. A központ igazgatója, Árvai Ferenc atya munkatársaival a magyar-ukrán határ mellett Barabás településen személyesen vesz részt a segítő munkában, a nap 24 órájában fogadják a menekülteket. A plébániai karitászcsoportok a központtal együttműködve gyűjtik az adományokat.
A Főegyházmegye számos járművet ajánlott fel a bajbajutottak szállítására, így az érsekség, intézmények és a Szent István Rádió és Televízió kisbuszai is munkába álltak. Az ország távolabbi pontjaira, menekültszállásokra juttatták el a határon át érkezőket.
Az Egri Főegyházmegye 55 köznevelési és szakképző intézmény fenntartója, az óvodák, általános és középiskolák széles körű összefogással helyi akciók keretében gyűjtenek és továbbítják a felajánlásokat a megfelelő helyre.
Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szociálpedagógia tanszéke, Családbarát Programirodája és Hallgatói Önkormányzata az Egri Főegyházmegyei Karitász Központtal együttműködve gyűjt. ( https://uni-eszterhazy.hu/egyetem/a-bajban-osszefogassal-segit-az-egyetem-csatlakozz-te-is )
Az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont (Eger, Széchenyi u. 1.) is gyűjtőpontként működik a belvárosban, miként a Főegyházmegyei Irodaház (Eger, Deák Ferenc út 49.).
A magyar-ukrán határ melletti eseményekről, a segítőakciókról folyamatosan beszámol a Szent István Rádió és Televízió.
https://szentistvantv.hu/hirek-esemenyek/hatartalanul-segit-a-katolikus-karitasz
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió – Federics Róbert, Vozáry Róbert; Elek Tibor; Gulyás Zoltán
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események