72 óra kompromisszumok nélkül Mezőnyárádon

A mezőnyárádi Boldog Sándor István katolikus Általános Iskola Karitasz Junior csoportja harmadik alkalommal csatlakozott a három napos "Több vagy ha adsz!” mottójú ifjúsági akcióhoz.

nyárádi2

A program célja a segítségnyújtás és az önkéntes munka örömének felfedezése. A 72 óra kompromisszum nélkül egy olyan szociális önkéntes akció, amely a három történelmi keresztény egyház összefogásával indult útnak. Az akció Magyarország fiatalságát hívta közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért és a környezetünkért. Iskolánkban az önkéntes akciót 2022. október 7-én, pénteken szerveztük meg. A karitászos diákok, az iskola tanárai és az egyházközség tagjai összefogva festették le templomunk kerítését. Nagyon aktívak és elkötelezettek voltak a feladat elvégzésében. Jó hangulatban töltöttük a délutánt, ahol a gyerekek megtapasztalhatták, hogy együtt nagy dolgokra vagyunk képesek, és a környezetünk szebbé tételéhez, hozzáállásukra és munkájukra szükség van. A munka után finom ennivalóval vendégelték meg a gyerekeket a templomudvaron az egyházközség tagjai.

nyárádi1

Lelkünkben összekapcsoltuk kereszténységünket az önkéntességünkkel, és megélhettük, hogy fontos önmagunkat adni mások és a környezetünk javára és elköteleződni életünkkel Istennek.

Szöveg: Varga Lászlóné Tóth Erika Márta

Fotó: Farkas Jánosné