Június 4-én 15 óra 30 perctől az intézmény gyűjteményében található Arany János első kiadásokról tart előadást Laskay Anna informatikus-könyvtáros a Bibliotheca Eszterhazyanában, a Líceum első emeletének 223-as termében.
Június 7-én csütörtökön az Eszterházy téri ünnepélyes megnyitón részt vesz Ternyák Csaba egri érsek. Ezt követően 17 órától kötetbemutató lesz az Érseki Palotában, ahol a főpásztor köszöntőt mond.
A bemutatandó kötetek:
Mihalik Béla: Papok, polgárok, konvertiták - Katolikus megújulás az egri egyházmegyében (1670-1699)
A kötetet bemutatja: DR. HABIL. FORGÓ ANDRÁS (PTE BTK TTI)
Fejezetek az ezer éves Egri Egyházmegye történetéből
A kötetet bemutatja: DR. GÁRDONYI MÁTÉ (Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola)
Június 8-án, pénteken az Eszterházy téren 16 és 18 óra között mutatja be és dedikálja köteteit Löffler Erzsébet.
Június 9-én, szombaton 11 órától Sebestyén Elemér: „Segítség megnősültem” című kötetét ismerheti meg a közönség, a szerzővel és Pindroch Csaba színművésszel beszélget az Eszterházy téren Balogh Ferenc könyvtárigazgató.
Június 10-én, vasárnap 20 órától „Gyertek ide gyorsan!” címmel a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis kórusának előadását hallgathatják meg az érdeklődők az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont udvarán.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események