"a Katolikus Egyház a legnagyobb gyermekvédelmi szervezet a világon" - továbbképzés Egerben

LM_0622

Gyermek- és ifjúságvédelmi továbbképzésre hívta az Egri Főegyházmegye lelkipásztorait, papnövendékeit, diakónusait, intézményvezetőit, pedagógusait és hitoktatóit Ternyák Csaba egri érsek 2026. október 16-ra. A „safeguarding, valamint az Egyház küldetése: rendszerszintű szempontok, etika és gondoskodás” címmel meghirdetett program előadója Hans Zollner jezsuita szerzetes,  a római Pápai Gergely Egyetem Antropológiai Intézetének igazgatója volt.

LM_0600

Ternyák Csaba egri érsek a Szentlelket hívó közös imádság után köszöntőjében rámutatott: a papság, a pedagógusok, hitoktatók és valamennyi munkatárs számára nagy lehetőség ez a program, mely lehetőséget ad az ismeretek bővítésére, tapasztaltok megismerésére. A gyermekvédelem az egész krisztushívő közösség ügye, s a legfontosabb feladat a biztonságos terek kialakítása, megóvása, az emberi méltóság védelme.

LM_0592

A főpásztor hangsúlyozta, az a cél, hogy a katolikus egyház, az Egri Főegyházmegye az egyik legbiztonságosabb hely legyen a gyermekek számára. Tanulási folyamat részesei vagyunk, együtt kell haladnunk az egyetemes egyház részeként a tanulás útján, s azt látjuk, hogy  a szinodalitás és a „safeguard” összekapcsolható. Hozzátette: a nemzetközi tapasztalatok bevonása nagyon lényeges, a mai előadó Rómából érkezett, a téma egyik legismertebb szakértője.

LM_0637

Kiss Gábor, a program moderátora röviden bemutatta az előadót: Hans Zollner SJ német teológus és pszichológus. 2003 óta tanít a Pápai Gergely Egyetemen, 2010 óta az intézmény rektorhelyettese, az emberi méltósághoz és gondoskodáshoz kapcsolódó interdiszciplináris tanulmányok Antropológiai Intézetének igazgatója. Kiemelten foglalkozik az Egyházon belüli, gyermekeket érintő szexuális visszaélések problémakörével és annak megelőzésével; illetve az Istennek szentelt élet lelki vonatkozásaival.

LM_0642

Hans Zollner örömének adott hangot, hogy itt lehet, elmondta, ötödik alkalommal jár Magyarországon. Úgy fogalmazott: ez a nap arról szól, hogy tanuljunk egymástól, a Jézussal közösen járt utunkon. Elismerően szólt a találkozón résztvevők nagy száma kapcsán, mint mondta, minden földrészen járt már, de kevés helyen gyűltek össze ilyen sokan.

LM_0631

„Valójában nem a sok tudás az, ami kielégíti és jóllakatja a lelket, hanem a dolgok belső átélése és megízlelése.” – idézte  a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác gondolatait. Az előadó bevezetőjét egy, az irodájában látható ikon köré fűzte. Elmondta, az ukrán művész alkotása különös módon került  hozzá, éppen a háború kitörésekor. A képen Jézus néz ránk és mi őrá, ez a meghívás, a küldetés, követni őt.  S a karjainkat hozzá hasonlóan kitárni mások felé, a hajléktalanok, betegek, gyermekek felé és őket behívni, befogadni az egyházba. Jézus motivál, inspirál minden tennivalót a gyermekvédelem, a gyermeknevelés területén”.

LM_0659

Egy újabb idézettel, Szent II. János Pál pápa gondolataival folytatta: „A próbatétel ezen ideje elhozza a teljes katolikus közösség megújulását egy olyan megtisztulást, amely égetően szükséges”. 1979-ben,  Bostonban mondta ezt a szent pápa, aki már akkor felhívta a figyelmet, hogy meg kell tenni az első és legsürgetőbb lépéseket a megtisztulás irányába. Ennek jegyében elsődleges az egoizmus leépítése, s annak keresése, ami Istennek tetszik. Ezt nem a média miatt, vagy a társadalom nyomása miatt kell megtennünk, hanem azért, mert ez a feladatunk, amire már Szent II. János Pál pápa is buzdított.

LM_0656

Nem könnyű erről a témáról beszélni az alapvető kérdések feltétele nélkül: kik vagyunk a társadalomban, kinek kell lennünk? Mire való a keresztény iskola? Mit tanulhatunk a múltból? Voltak, akiket kihasználtak, bántalmaztak lelkileg, szexuálisan, s sajnos a mai napig vannak ilyenek. Hans Zollner elmondta: az a tapasztalat, hogy azokban a helyi egyházakban, ahol a közösség tagjait képezték, jelentősen csökkent a visszaélések száma. Bűnbánat, beismerés, jóvátétel – a teológia ezt a három lépést adja útként Isten bocsánatához, s ez mindenre vonatkozik, a  múlt és a jelen bűneire is!

LM_0655

Fontos tudnunk, a Történelem Ura mit szeretne mondani nekünk ma? Isten 50 éve kopogtat az Egyház ajtaján ezzel a témával az egyház ajtaján, s szeretné, ha beengedénk! Mindenki előtt van isteni terv, melyből láthatja, milyen iránytűt ad Isten számára, Jézus bennünket néz, kérdez és válaszol. Az előadó kifejtette: a címbe foglalt „safaguarding”-ra nincs más szó a nyelvekben, ha a kifejezést definiálni akarjuk, a jelnetése több, mint elkerülni a bántalmazást, prevenciót alkalmazni, sokkal inkább valami pozitívat: építeni, cselekedni! Nem szabályrendszerről van szó, meg kell érteni, az acél, hogy az Egyház egy sokkal biztonságosabb hely legyen. Abszolút biztonság nincs, mindig fennáll a bűn veszélye a világ kezdete óta.

LM_0675

A safaguarding  kialakulásának, meglétének több feltétele van – jelentette ki Hans Zollner.

A biztonság fizikai és digitális értelemben is. A digitális tér a fiatalok számára különösen veszélyes, többek között a pornográf tartalmak, a gyermekpornográfia miatt, s ezen a területen is megjelent a mesterséges intelligencia. A gyerekek sok esetben válhatnak függővé, a TikTok nevű platform estében ez bizonyított. A szexting, vagyis a meztelen képek küldése, kierőszakolása szintúgy veszélyt jelent. Manapság a legtöbb szexuális bántalmazás a digitális térben vagy azzal összefüggésben történik! A katolikus intézményeknek az is feladata, hogy megtanítsa bánni ezekkel az eszközökkel a fiatalokat. Az idősebbek számára ezek valóban eszközök, míg a fiataloknak, akinek kiskoruk óta a kezükben vannak, az identitásuk részévé vált! Sokkal egyszerűbb látatlanul barátkozni, sokszor egy chatbottal. Ez a gondoskodás érzetét adja, olyan, mintha barát lenne: észben tart dolgokat, türelmes és mindig elérhető.

A biztonságos kapcsolat az, ha a találkozásnál jól érzem magam, bizalmam van a másik fél  iránt. Kultúránként vannak ugyan eltérések, de a külső jelek különbözősége ellenéres a biztonság érzete mindenhol ugyanazt jelentik.

A biztonságos gyakorlatok és folyamatok azt is jelentik, hogy a közösségben példaként, normaként állított értékeket a gyakorlatban is megéljük, ez a kulcsa a hitelességnek. A szavak és a cselekedetek összahangja nagyon fontos. Nem működhet ez mindig száz százalékosan, de törekednünk kell rá.

LM_0671

Az előadó ismertette a legfontosabb számadatokat is: 220 ezer katolikus oktatási intézmény működik világszerte, ezek rendszere igen komplex. Rómában, a Vatikánban 8 dikasztérium felelős a „safeguarding” területéért. Hozzátette: a világ 80 országában járt már előadásokat, képzéseket tartalmazni különféle közösségeknél, intézményeknél. Elmondta: bár vannak különbségek egyes helyeken, de azt biztos, hogy nagy figyelmet kap ez a terület, s nagy a fejlődés.

LM_0652

A téma maga kényelmetlen: félelmet kelt, s ez természetes, hiszen a szexuális erőszak, a bántalmazás riasztó dolgok. Emiatt ösztönösen kerülnénk, hogy beszéljünk róla. Úgy fogalmazott: a safeguarding  terén élen jár a Katolikus Egyház. A Hittani Dikasztérium 15 évvel ezelőtt már előírta bizottságok felállítását, megfogalmazta az irányelveket. Németországban gyakorlat, hogy a szentségekhez járulók, a szülők, pedagógusok mini kurzusokat végeznek el. Soha nem lesz tökéletesség ezen a területen sem, de az biztosan kijelenthető, hogy a Katolikus Egyház a legnagyobb gyermekvédelmi szervezet a világon. Ez azonban nincs a köztudatban, a média számára inkább a botrányos ügyek érdekesek és mi sem fogalmazzuk meg a jó híreket –tette hozzá.

VR kocka közel

Hans Zollner szemlélető eszközökkel is kiegészítette előadását, s interaktív módon a hallgatóságot is bevonta az előadásba.

VR csopfeladat 2

Ezzel nincs vége, nem kipipáltuk a feladatot a konferenciával, hanem mindannyiunk életében ott marad továbbra is, hogy egy jobb világot építsünk, egy jobb jövőt a gyermekeknek, akik ránk vannak bízva – értékelte az egész napos programot Ternyák érsek. Elmondta: a szülők sokszor túl sokat várnak egy egyházi iskolától, hatalmas kihívás ez a pedagógusok előtt, ugyanakkor meg kell védeni ezeket a gyerekeket, olykor az otthoni környezetüktől, olykor az iskolában, baráti körben tapasztalt nehézségektől, vagy éppen saját maguktól. Ez az utóbbi sokszor a legnehezebb. Ez a konferencia alkalmas volt arra, hogy lelkiismeretvizsgálatot tartsunk és elhatározzuk, hogy még jobban végezzük szolgálatunkat, hogy még biztonságosabb jövő legyen a gyermekek előtt.

LM_0614

A főpásztor úgy fogalmazott: hálás vagyok a munkatársaknak, akik segítettek abban, hogy életrehívjuk a mai programot, dr. Kiss Gábornak, dr. Németh Zoltánnak, Köböl Zsoltnak és valamennyi közreműködőnek.

Végül köszönetet mondott Hans Zollnernek, aki eljött és gazdagította, bátorította a munkatársakat, hogy a kiszolgáltatottakat segíteni tudják.

 

Bérczessy András

kép: Lénárt Márton, Vozáry Róbert