A papokért, papi hivatásokért imádkoztak Tarcalon

436_2774_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-05-06_14-39-09]

A Terézmisszió országos találkozóját tartották május 6-án, szombaton a Tokaj melletti Tarcalon. Az egész napos ünnepségben érseki szentmise, előadás, imádság is szerepelt, valamint zarándoklat a település felett magasodó Áldó Krisztus szoborhoz.

436_2700_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-06_14-41-04]

A Terézmissziónak mintegy 11 ezer tagja van, akik papokért imádkoznak rendszeresen. Hazánkban immáron 15. alkalommal jöttek össze, a találkozónak ezúttal az Egri Főegyházmegye települése, a Tokaj melletti Tarcal adott otthont.

A program kezdetén a jelenlévők Rózsafüzér imdságot mondtak a templomban. P. Bruno Thevenin, a Termézmisszió kezdeményezés francia elindítója előadásában egyebek mellett arról szólt, hogy Isten akaratában mindig is benne volt, hogy mi megszülessünk. Beszélt arról is, hogy legyünk ezért olyanok, mint Mária, aki még akár a házimunka elvégzése közben is az Atyára gondolt. Kérte, imádkozzuk nagyobb átéléssel a Miatyánkat.

436_2704_01-MP4_snapshot_00-09_[2023-05-06_14-41-17]

Az Urunk mennybemenetele-templomban megtartott ünnepi szentmise előtt az Egri Főegyházmegye főpásztorát és a zarándokokat Szűcs Zoltán tarcali plébános köszöntötte. Azt mondta, az egyház fontos szolgálatát teljesítjük, amikor papi hivatásokért, papokért imádkozunk.

436_2733_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-06_14-42-07]

Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében arról beszélt: mi, hívő emberek a belső látás képességével is rendelkezünk. Jézus is azt mondta, „aki engem lát, látja az Atyát is”. János apostol, amikor meglátta az üres sírt, és az összehajtott lepleket, rögtön hitt a feltámadás tényében. Erre a fajta látásra tehetünk mi is szert a hitünk erejével.

436_2753_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-06_14-40-11]

A véletlen az az Isten művészneve – fogalmazott a főpásztor. A hívő ember, aki szert tett a belső látás képességére, felismeri, hogy azok a véletlenszerű események, amelyek fontosak, valójában a gondviselés keze. A Kis herceg meséjében is ott a gondolat: jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az életünk tele van láthatatlan fontos dolgokkal – mondta az érsek, hozzátéve, hogy itt Tarcalon öröm együtt lenni azokkal a testvéreinkkel, akik látnak, hisznek, akik tudják, hogy az imádságnak mekkora ereje van.

436_2772_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-06_14-38-57]

Ternyák Csaba megköszönte a Terézmisszió tagjainak, hogy rendszeresen imádkoznak a papjainkért. Azt mondta, a papok ezernyi kísértésnek vannak kitéve, rögös az út, amin járniuk kell. Beszélt arról is, hogy örömteli időszakban vagyunk: húsvét után örülünk a feltámadt Krisztusnak, ráadásul olyan miseruhában állhat most a tarcali templomban, amilyenben egy héttel ezelőtt Ferenc pápa misézett a budapesti Kossuth téren. A Szentatya mindent megtesz, hogy a hiteles evangéliumot hirdesse nekünk, érdemes újra és újra felidézni az ő tanítását – emelte ki az egri főpásztor, felhívva a figyelmet arra, hogy a pápa megerősített bennünket.

436_2759_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-06_14-37-53]

Közös Ferenc pápában és a Terézmisszióban, hogy a Szentatya is úgy kezdte pápai szolgálatát, hogy azt kérte, imádkozzunk érte. Itt nem kell magyarázni senkinek, milyen fontos az imádság, mi hiszünk az ima erejében – mondta a főpásztor. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Kis Szent Teréz nem volt misszionárius, de imádkozott a missziókban résztvevőkért, ezért lett aztán az ő védőszentjük. A jelenlévőknek azt mondta: köszönöm, hogy szeretik a papokat. Minden plébános Krisztust képviseli a saját közösségében – tette hozzá.

436_2765_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-06_14-38-18]

Ternyák érsek visszaemlékezett arra is, hogy Szent II. János Pál a mexikóiak kevés papi hivatása kapcsán tanácsolta, hogy rendszeresen imádkozzanak ezért, ott jobb is lett később a helyzet. Ezért vezette be az Egri Főegyházmegyében is az ima magyar fordítását, hogy minden szentmise végén a papokért, a papi hivatásokért imádkoznak a hívek. A szöveg szerint „mint árvák sírunk előtted” – szól az ima, hiszen pap nélkül a közösség árvának érezheti magát, és gond, hogy kevés a pap. Egész Európában szükség lenne új papi hivatásokra, meg kellene erősíteni a nyájat: megerősíteni azokat, akik még hűségesek, és behívni azokat a testvéreinket, akik még hezitálnak – fogalmazott.

A Szent István Televízió kérdésére a főszervező, Györgyné Újvári Mária is arról beszélt, mennyire fontos, hogy imádkozzunk a papjainkért, az új papi hivatásokért, hiszen nekünk, hívőknek szükségünk van atyáinkra.

436_2773_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-05-06_14-39-03]

A szentmisében zenei szolgálattal a közeli Prügy településről érkezett diákok is közreműködtek. A Terézmisszió tagjai az agapé után az Áldó Krisztus szoborhoz zarándokoltak, hogy imádkozzanak, illetve meghallgatták a Tarcali Hagyományőrző Népdalkör műsorát. A templomba visszaérve aztán az irgalmasság órája következett, végül személyenkénti áldásban részesülhettek a szentek ereklyéivel.

 

Debnár Ádám

kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert