Sárospatakon tartották az Egri Főegyházmegye ministránstalálkozóját 2024. május 20-án, Pünkösdhétfőn.
A bodrogparti szabadtéri szentmise kezdetén Aros János polgármester köszöntötte Ternyák Csaba egri érseket és a zarándokokat. Elmondta: idén 30. alkalommal rendezték meg a Szent Erzsébet napokat, Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának ünnepén.
Bereczkei Miklós plébános köszöntőjében elmondta: Mária, az Egyház anyja felé fordítjuk tekintetünket , akit Ferenc pápa magyarországi látogatása idején az Evangélium fénylő kövének nevezett.
A főpásztor különleges ünnepnek nevezte e napot, amikor Máriára, a „második Évára” emlékezünk, aki igent mondott Isten tervére.
Szent Erzsébet városában az ő szolgáló szeretetéről is elmélkedünk, s hozzá hasonlóan szolgálnak Isten oltáránál a ministránsok, akiket most találkozóra hívott.
Dr. Michał Bartosz Muszyński, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium rektora tanításában a pünkösdi nyelvcsodáról elmélkedve úgy fogalmazott: a Szentlélek a szeretet közös nyelvét adta nekünk, az Egyháznak. Tegnap az Egyház születését ünnepeltük, ma pedig az Egyház Anyjának ünnepét tartjuk. Isten nem hagyja az embert a bűnben – tudhatjuk a Szentírásból, hiszen már az első emberpár bűnbeesésekor megígérte az Úr, hogy lesz egy asszony, aki széttiporja majd a kígyót.
Isten nem hagy egyedül bennünket, Szűz Mária édesanyaként mindig velünk van, miként az apostolokkal is együtt volt. S most itt van az apostolok utódja is, az érsek, s vele a papok, a ministránsok, közösségben vagyunk– tette hozzá. Ránk is vár Isten országa.
Szent Erzsébet a megdicsőült Egyházban Isten trónjánál állhat, s vele még sokak, akik teljesítették Isten akaratát, közöttük Csepellényi György vértanú. Hamarosan a legszebb lakomán, a Bárány lakomáján veszünk részt, melyben Jézus Krisztus saját magával tölt be bennünket, hogy rajtunk keresztül jelenjen meg ezen a világon – zárta szentbeszédét a rektor.
Ternyák érsek a szentmise végén az elköteleződés fontosságáról beszélt, buzdítva mindenkit, hogy imádkozzanak hivatásokért.
A főpásztor megáldotta a zarándokokat, majd körmenetet tartottak Szent Erzsébet ereklyéjével.
Bérczessy András
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események