2021. március 19. 20:04
Az Egri Főegyházmegyében Ternyák Csaba érsek zárt körű szentmisén nyitotta meg a Család évét 2021. március 19-én az egri bazilikában, Szent József főünnepén. A hívek a Szent István Rádió élő közvetítésén keresztül és a Szent István Televízió Youtube csatornáján keresztül csatlakozhattak be a szertartásba.
A főpásztor a szertartás kezdetén úgy fogalmazott, egyház védőszentjének, Szent Józsefnek ünnepén megnyitjuk a Család évét és kérjük az ő közbenjárását az egyház és az emberiség nagy családjára, hogy le tudjuk győzni azt a koronavírust, mely sokak életét veszélyezteti, s egy napon egy nagy közös hálaadásban fordulhassunk az Úr felé.
Szentbeszédében az érsek rámutatott, Szent József, Szűz Mária jegyese Jézus Krisztus nevelő apja, védelmezője volt, aki egész életét a háttérben töltötte, az evangéliumokban egyszer sem szólalt meg, csendben szolgált. Ez a némaság azonban nem jelentéktelenség, hiszen négy álmáról is tudunk, melyek az Úr által rábízott feladatokról adnak tanúságot.
A főpásztor emlékeztetett: Ferenc pápa tavaly december 8-án apostoli levelet írt abból az alkalomból, hogy 150 évvel előtte nyilvánították Józsefet az Egyház védőszentjévé. Ebben az írásában elmélkedik József négy álmáról. Az első álomban megnyugtatja az angyal a jegyese várandósságának hírén felzaklatott férfit, aki végre is hajtja az Úr angyalának parancsát. A másodikban a menekülésre kap parancsot, amit ugyancsak rögtön teljesít. A harmadik álomból tudja meg, hogy elmúlt a Gyermeket fenyegető veszély, majd szintén álmában kap útmutatást a család életére vonatkozóan.
Szent József éjjel-nappal vigyázott Máriára és a Gyermekre, ez volt a hivatása. S tudjuk, akinek hivatása van, nem önmagáért, hanem másokért él. Ez lehet az oka, hogy ma kevés pap, tanár, orvos van, mert kevesen akarnak másokért élni. Talán ezért van, hogy felbomlanak házasságok, szétesnek családok, s maradnak egyedül emberek. Pedig önmagunknak élni unalmas, szomorú, végső soron önpusztító, míg másokért élni azt jelenti, hogy igazi belső örömre és energiaforrásra találunk.
A főpásztor kiemelte: a Szentatya döntése szerint ma megkezdődik a Családok éve, s ez az ünnep alkalmas arra, hogy a mai édesapákra, családfőkre alkalmazzuk, amit Szent Józsefről tudunk. A családjukért élő édesapák Szent József példájából ma is erőt meríthetnek, az értelmes, teljes, szeretetből fakadó élet példáját követve.
A szeretet dinamikája feltölt energiákkal: amit önmagunknak talán nem teszünk meg, arra másokért szeretetből képesek vagyunk. Sok egyedül élő ember elhanyagolja magát, mert nem tartja érdemesnek, hogy törődjön magával. Ezzel szemben, aki életének súlypontját saját magán kívül helyezi, nem veszít el semmit, hanem mindent megnyer.
Ternyák Csaba egri érsek szentbeszéde végén imádságra buzdított családjainkért és azért, hogy Ferenc pápával együtt kérjük Szent József közbenjárását.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió: Federics Róbert, Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események