Második alkalommal ítélték oda az Egri Főegyházmegye által 2020-ban alapított Pyrker-díjat. A díjat Felsőőri Pyrker János László pátriárka-érsek, az egyházmegye 71. főpásztora, az MTA tiszteleti tagja, a művészetek mecénása, a német nyelvű irodalom számon tartott alakja, a szegények, elesettek állhatatos pártfogójának emlékére alapították.
Ez a díj az Egri Főegyházmegye legrangosabb kitüntetéseként a Jézus Krisztus evangéliumát hitelesen megélő és tevékenységükkel a főegyházmegye küldetését támogató személyeknek adományozható. A díjazott személyéről a főpásztor dönt a Tanácsosok Testülete javaslatainak meghallgatása után. A díjat évente egy alkalommal, a pátriárka-érsek 1847. december 2-án bekövetkezett halálának évfordulója kapcsán a főegyházmegye érseke adja át.
Ebben az évben ezt a kitüntetést Anna Maria Federici, a Neokatekumenális Út itiner katekétája vehette át.
Anna Maria Federici 1946. július 20-án született Rómában, olasz édesapától és magyar édesanyától. A római La Sapienza Egyetemen szerzett diplomát politikatudomány szakon. Ugyanezen a szakterületen szerzett később doktori fokozatot a párizsi Sorbonne Egyetemen. Ezután a Pápai Gergely Egyetemen elvégezte a vallástudomány szakot.
A Neokatekumenális Úttal a római Kanadai Vértanúk Plébánián találkozott, amikor hallgatta Kiko Argüello és Carmen Hernández katekéziseit. 1968 végén elindult az Úton és ugyanezen plébánia formálódó neokatekumenális közösségének a tagjává vált.
1972-től mint itiner katekéta számos országban teljesített küldetést az evangélium hirdetésében és új közösségek alapításában, így Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Dél-Olaszországban (Nápolyban), Santo Domingoban és Haitin. 1981-től 1984-ig az olasz Rai Televízió (Rai Uno) munkatársakánt különféle televíziós műsorokat szerkesztett. 1985-ben egy húszperces interjút készített Joseph Ratzinger bíborossal, a Hittani Kongregáció akkori prefektusával. Az izraeli zsidóságról is készített két adást, amelyben számos rabbit és szakértőt szólaltatott meg.
1985-ben küldték Magyarországra, azóta a Neokatekumenális Út országos felelőse. Hazánkban jelenleg 50 neokatekumenális közösség működik. A legtöbb Budapesten található, de kiemelkedő még a pécsi, a székesfehérvári, az egri és a miskolci közösség. Ezen kívül négy városban (Egerben, Miskolcon, Budapesten és Debrecenben) működik Missio ad Gentes közösség.
A Neokatekumenális Út egyik gyümölcse az egri Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium. Ternyák Csaba, egri érsek 2012. április 12-én (Nagycsütörtökön), a Jeruzsálemi utolsó vacsora termében írta alá a szeminárium alapítólevelét, amelynek a Vincés Nővérek volt egri kolostora ad otthont. Az elmúlt 9 évben összesen 37 növendéke volt a háznak, akik különféle országokból érkeztek Európából, Észak- és Dél-Amerikából, valamint Ázsiából. A szeminárium 7 papot adott egyházmegyénknek alapítása óta. Jelenleg 3 diakónus a papszentelést megelőző plébániai gyakorlatát tölti, és további 10 növendék készül a papságra. Az eltelt 9 év tapasztalatai alapján bátran vallhatjuk, hogy a neokatekumenális út egri szemináriuma kiváló papokat nevelt, akik missziós buzgósággal érkeztek egyházmegyénkbe és készen állnak arra, hogy az új evangelizáció szolgálatában a világ bármely táján részt vegyenek, ahová az egri érsek küldi őket.
Anna Maria Federici az evangelizációban végzett buzgó tevékenységéért, a keresztény hit megújítása érdekében tett erőfeszítéseiért, és a Redemptoris Mater Missziós Szeminárium létrejöttének elősegítésért vehette át a rangos elismerést a főpásztortól.
Köszöntőjében Dr. Ternyák Csaba érsek rámutatott, hogy a II. Vatikáni Zsinat után számos közösség született, amelyeknek az volt a célja, küldetése, hogy az egyház megújulásában segítsen. Az egyik ilyen közösség a Neokatekumenális Út közössége is.
Ternyák érsek háláját fejezte ki a közösségnek, köztük Anna Maria Federici itiner katekétának, hogy küldött papokat az egyházmegyébe, akik szolgálják a missziós megújulást, hogy segítségükkel felfedezzük a keresztségnek egész életünkre és az örök életre ható érvényét. „Mindannyiunknak, minden megkeresztelt embernek missziós hivatása van. Tanúságot kell tenni hitünkről, hogy a bennünk élő öröm, Jézus Örömhíre másokra is hatással legyen.” – fogalmazott a főpásztor.
A Pyrker-díj zöld színű keretdobozban elhelyezett, bronzból készült, 90 mm átmérőjű plakett, amely Pyrker János László portréját ábrázolja, PYRKER-DÍJ felirattal, Pelcz Balázs szobrászművész 2020-ban készített alkotása.
Pap Ildikó
kép: Szent István Televízió - Federics Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események