Szentmise, hangverseny, filmvetítés és lelki beszélgetés segített az Andrássy diákjainak az Adventi elcsendesedésben.
Mozgalmas volt az Advent az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium diákjai számára. Rozmán Éva igazgatónő elmondta, minden hétfő reggel diákok és tanárok közösen imádkoztak és gyújtották meg az adventi koszorú gyertyáit az iskola aulájában.
December közepén a 9. évfolyamosok a nyelvi karácsony keretében a különböző nemzetek karácsonyi szokásait, dalait és gasztronómiai sajátosságait ismertették. A végzős diákok számára a gombavató ünnepség volt a hónap legjelentősebb eseménye, amelyen rövid műsorokkal mutatták be mi minden történt velük az iskola falai között.
Az intézmény több adománygyűjtő akcióhoz is csatlakozott. A Mosolymanó akció keretében a diákok ajándékdobozokat állítottak össze a rászoruló gyermekeknek, a Katolikus Karitász felhívására pedig tartósélelmiszert gyűjtöttek.
Csendül az ég címmel a tanulók az Agria Vegyeskarral közös adventi koncertet adtak a Bazilikában, melyre Mezei Judit tanárnő készítette fel a diákokat.
A december 16-án megtartott lelki napon pedig Czibere Zsolt iskolalelkész mutatott be szentmisét a Bazilikában. Beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy a karácsony az nem egyetlen nap, hanem egy folyamat, aminek a lényege, hogy elindulunk-e Jézus fogadására. Isten nemcsak a Fiát akarja bemutatni nekünk, hanem saját magunk mélyebb megismerésére hív. Egy történeten keresztül arra mutatott rá, hogy a sok kudarc, fájdalom, nehézség ellenére, ami mindenki életében jelen van, az életünk ugyanolyan értékes. Bár a reklámok és a kirakatok vásárlásra ösztönöznek, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy szeretteink számára mi magunk vagyunk a legnagyobb ajándék.
A lelki nap folytatásaként a felsőbb évfolyamos diákok A születés című filmet nézték meg, az alsóbb évfolyamosok számára pedig a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Parázs csoportja tartott foglalkozást. Dr. Demjén Péterné Rivasz-Tóth Kinga igazgató-helyettes, a lelkészség tagja elmondta, hogy a frontális lelki napokat személyesebbé szerették volna tenni, így diákokat vontak be és képeztek, hogy kortársaikkal megteremtsék az elcsendesedés és a beszélgetés formáit. Több, mint 15 éve működik a közösség, lelkigyakorlatokat, lelki napokat már nemcsak saját intézményükben, hanem meghívásoknak eleget téve más iskolákban is örömmel tartanak.
Pap Ildikó
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események