A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola és az iskolában működő Caritas Junior csoport az idén is meghirdette az „Angyalbatyu” elnevezésű ajándékgyűjtést.
A kezdeményezés lényege, hogy a rászoruló gyerekek karácsonyát egy kis doboznyi szeretettel töltsék meg és tegyék boldogabbá. A kollégák és gyerekek, különféle dobozokban hozták az általuk és szüleik által erre a célra szánt ajándékokat. A jószándékú összefogás eredményeként hatvandoboznyi felajánlást sikerült összegyűjteni, amiért hálánkat és köszönetünket fejezzük ki azoknak a szülőknek, gyermekeknek, kollégáknak, akik az adománygyűjtő akcióban részt vettek, és támogattak bennünket. Az ajándékok a nehéz körülmények között élő gyerekeket zenei neveléssel szocializáló Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola miskolci gyermekeihez kerültek, akik közül többen állami gondozásban vannak, vagy gyermekek átmeneti otthonában élnek. "A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."- Gal 6,9-10
beküldött hír
Szöveg és fotó: Varga Lászlóné Tóth Erika Márta
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események