A katolikus köznevelési intézmények lelkipásztorai számára tartott szakmai értekezletet az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság március 9-én. A Hittudományi Főiskola kápolnájában Ternyák Csaba érsek az elmúlt években egyházi fenntartásba kerülő intézmények vonatkozásában türelemre intette a megjelent lelkipásztorokat. Mint mondta, türelmesnek kell lenni a hívekkel, az iskolában dolgozó pedagógusokkal, a diákokkal és a szülőkkel is. Az egyház nem erőszakos térítéssel, hanem vonzással növekszik. A főpásztor kiemelte: a templombajárás erőltetése helyett az kell, hogy belülről nőjenek a pedagógusok és fiatalok, hogy igényük legyen arra, hogy találkozzanak Jézussal. Ezzel együtt mindent meg kell tennünk, hogy vonzódjanak az evangéliumhoz.
A katekézis után a szakmai nap az Aloyzianumban folytatódott, ahol Szabó József atya, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa a lelkipásztori kiégésről tartott előadást.
Mint mondta: a sok esetben egyszerre több plébánián végzett szolgálat, közösségek szervezése, iskolák koordinálása előbb-utóbb lelki, érzelmi kimerüléshez vezet. Fontos, hogy időben felismerjék a kiégés jeleit és segítséget kérjenek. A papi közösségek például lehetőséget biztosítanak a hivatástudat erősítésére, a különböző szakmai fórumok pedig a lelkipásztori gyakorlatok megosztásaként szolgálnak.
Jelenleg 49 köznevelési intézmény áll az Egri Főegyházmegye fenntartásában, az intézményvezetők valamint a lelkipásztorok számára évente kétszer tartanak szakmai értekezletet.
Juhász Ferenc, Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója elmondta:a lelkipásztorok egymással is tudnak tapasztalatokat cserélni a program kapcsán. A kezdeti nehézségek, amikor nem érezték lelkipásztorként, hogy mi a feladat, mára elmúltak, s megtapasztalhatták, hogy az iskola legalább annyit igényel a lelkipásztorból, mint a plébánia hívőközössége.
Az értekezleten bemutatták az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola munkáját, mely már 5 éve egyházi fenntartás alatt működik. Az fenntartóváltáskor Kocska Ágnes igazgató törekedett arra, hogy az egyház és az iskola több szálon is kapcsolódjon egymáshoz.
Az intézményvezető elmondta: ahhoz, hogy a fiatalok otthon érezzék magukat a templomban és az egyházközség életébe is aktívan bekapcsolódjanak, programokat kell biztosítani és feladatokat kell adni számukra a liturgikus szolgálatok ellátásában.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események