Boldog Carlo Acutis szabadidő-, és konditerem szentelése az Érseki Szent József Kollégiumban

2022. február 10-én, Koós Ede kollégiumi lelkész házszentelés keretén belül megáldotta az Érseki Szent József Kollégium megújított szabadidő-, és konditermét. A terem védőszentjéül Boldog Carlo Acutist (1991-2006) választották, aki sportolt, számítógépezett, mint a kollégisták többsége és társasági ember volt. Korát megelőzve püspöke engedélyezte, hogy 7 évesen elsőáldozáshoz járuljon, 11 évesen létrehozta a Virtuális Eucharisztikus Múzeumot.

Életszentségét meghatározó gondolataiból egy: „Mindig egységben lenni Jézussal – ez az én életprogramom. Az Eucharisztia az én autóutam az ég felé.”

"Carlo hiteles forrása kortársainak. Élete igazolja, hogy ma is lehet Jézus útján járni. Adja Isten, hogy kollégistáink ne csak a konditerem előtt sorakozzanak erősítve testüket, hanem kápolnánk előtt is, ahol az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus előtt lehet lelkileg erősödni, s egy picit kizárni a külvilágot, a netezést! Köszönetet mondok Faragó Dániel munkaközösség vezető nevelőtanárnak, aki szívén viseli a fiatalok testi fejlődését is! A szülőknek, akik anyagilag támogatták kollégiumunk alapítványát, melyből fejleszteni tudtuk a konditerem gépparkját! Hajrá Érseki!" - írta Czakó Tamás kollégium igazgató.