A portugál fővárosban rendezik a 37. Ifjúsági Világtalálkozót, amelyen Ferenc pápa is részt vesz. Az Egri Főegyházmegyét húszan képviselik, Lóczi Tamás, az Egri Papnevelő Intézet spirituálisának vezetésével.
Felmutatni a reményt a háborútól és szenvedéstől sújtott világban - ez a találkozó egyik fő célkitűzése. Több mint 330 ezren regisztráltak a programra a világ 200 országából, 20 ezer önkéntes érkezett Liszzabonba 150 különböző országból, több mint 700 püspök és 20 bíboros tart katekéziseket az esemény mottójához kapcsolódóan: „Mária felkelt és sietve elindult”.
Lóczi Tamás spirituális a Szent István Rádió kérésére számolt be az útról.
- Hogyan zajlott a felkészülés?
- Különböző lelki felkészülési anyagok voltak megtalálhatóak a Világtalálkozó honlapján, ezenkívül mi külön az Egri Egyházmegyében az Egerszalóki Ifjúsági Lelkigyakorlatot használtuk ki arra, hogy már előre találkozzunk azokkal, akik részt vesznek a Lisszabon Ifjúsági Világtalálkozón, hogy megismerkedjünk kicsit. A csapatépítés lelki készület is volt, hogy a Szentatya üzenetét már előre átelmélkedjük.
- Portugáliában mi volt az első program?
- Mi,jó pár magyar egyházmegyével és szerzetesrenddel azonos módon az Emmanuel közösség által szervezett előtalálkozón vettünk részt. Ez Coinbrában volt, két órányi útra Lisszabontól. Egy gyönyörű fekvésű város, ahol volt egy bázisunk, a szeminárium melletti óriási sátorban. Ott voltak a központi események, ez egy 4-5 ezer fős részvételi előtalálkozó volt. Ezeknek az a nagy előnye, hogy ha lehet ilyet mondani ennél a létszámnál, hogy jóval családiasabb, mint a főtalálkozó, sokkal több személyes élményben lehet részünk és kevesebb nyelvi nehézségbe ütköznek ilyenkor a fiatalok, hiszen kevesebb nemzet van jelen. Ugyanakkor nagyon jó alkalom az elmélyülésre és a fiatalos lendület megélésére. Rendkívül jó előadásokat hallgattunk, a megtérésről, az imádságról, a szentgyónás fontosságáról, a mindennapi istenkapcsolatról, hivatásunk felismeréséről, és leginkább persze Mária személyéről, hiszen ő van középpontba állítva ezen az egész találkozón. Itt többnyire a sportcsarnokban, kollégiumban, illetve családoknál kerültünk elhelyezésre.
- Hétfőn véget ért az előtalálkozó.
- Igen, aztán az átutazásunk során Fatimában tudtunk a kegyhelyen imádkozni, nemzetközi misén részt venni, a magyar keresztutat, a magyar kálváriát megmutatni a fiataloknak, hiszen itt már magyar vonatkozás is van, Mindszenty bíboros nemrég felavatott szobrával együtt. Az éjszaka folyamán megérkeztünk Lisszabonba, ahol iskolákban kerültünk elhelyezésre, este pedig kezdődik a nyitó program, a nyitószentmise, amit a lisszaboni érsek főpásztor fog celebrálni, aztán az elkövetkezendő napok a korábbi világtalálkozókhoz hasonlóan zajlanak. Délelőtt nemzeti, magyar nyelvű katekéziseken veszünk részt. Az összes magyar résztvevő egy templomot kapott, és leginkább a püspök atyák fognak minket tanítani. A kora délutáni fakultatív programok rengeteg lehetőséget rejtenek a fiataloknak, és többnyire este vannak a nagy központi programok, amelyeket akár a Szentatya személyesen, akár pedig helyi bíborossal püspök atyák mutatnak be, és amelyek a nagy programnak az elemeit képezik. Péntek mindig bűnbánati nap szokott lenni, szombat a virrasztás, és ugye vasárnap a záró szentmisét majd Ferenc pápa celebrálja.
Debnár Ádám
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események