A Miskolc-Martin-kertvárosi Jézus Szíve plébániatemplomot, a felsőtelekesi templomot és a rudabányai plébániát újították fel a közelmúltban, ezeket dr. Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg 2021. november 6-án, szombaton.
Rudabányán a Szent István Plébánia két ütemben, több mint 22 millió forintból újulhatott meg. Rendbe tették a falakat, a tetőt, a padlót, a fűtést és a fürdőszobát is. Ternyák Csaba egri érsek megáldotta az épületet, és azt mondta, az újjá varázsolt környezet segíti papjainkat a munkában.
Most már méltó körülmények között lehet hittanórát, közösségi összejöveteleket tartani - erről a plébániai kormányzó beszélt. Óriási kreativitást igényel és érdekes, hogy mindig gondolkodni kell, vajon mit tudnék csinálni, hogy hogyan tudnék kifogni még egy halat, meg még egy halat? Nyilván Krisztus is kell hozzá, hogy segítsen, ez egy gondolkodós, imádkozós missziós munka a javából, mert ez egy peremvidék - mondta el a Szent István Televíziónak nyilatkozva Jósvay László.
A Rudabánya közelében található Felsőtelekesen a templom korábban beázott. Az Egri Főegyházmegye 5 millió 682 ezer forintos támogatással, a helyi egyházközség 1 millió 262 ezer forintos önerővel járult hozzá a munkálatokhoz, a felújítás részeként pedig egy előtető is épült a bejárathoz. – A hívőkre örök élet vár ott, ahová Jézus Krisztus meghívott bennünket – fogalmazott a templom megáldásakor dr. Ternyák Csaba.
A főpásztor azt mondta: érezzük a kihívást, a lehetőséget, hogy átadjuk azt a hitet, amely bennünk él a következő nemzedékeknek, és azoknak, akik itt élnek, ezen a településen, de talán még nem tartják fontosnak azt, hogy itt legyenek.
Megújult a Miskolc-Martin-kertvárosi Jézus Szíve plébániatemplom is. Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Templomfelújítási Programban 15 millió forintot sikerült elnyerni az épület rekonstrukciójára, emellett a város önkormányzata, önkormányzati képviselője és a hívek adománya is segítette a felújítást.
Javították és festették a külső homlokzatot, a színes üvegablakok elé új, hőszigetelt nyílászárókat építettek be, korszerűsítették a fűtést, megújították a sekrestye tetőhéjazatát, új bútorokat, szekrényeket szereztek be. Az ünnepi eseményen az egri érsek többek között arról szólt: nem csak önmagunkért vagyunk felelősek, hanem az egész közösségért.
Egy közösségnek vagyunk a tagjai és örömmel tölt el bennünket, hogy hogy Jézus Krisztus egyházához tartozhatunk. Segítsen bennünket minden alkalommal, amikor eljövünk emellett a templom mellett, az a gondolat, hogy mi Jézus Krisztus egyházához tartozunk, hogy mi ennek a közösségnek építőkövei lehetünk! - mondta az érsek. A Miskolc Martin-kertvárosi templom előtti téren – a felújítási munkálatok részeként – végre méltó talapzatot kapott Jézus szobra.
Debnár Ádám
kép: Szent István Televízió – Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események