Szikszón már a 20. század elején is meghatározó volt az egyházi oktatás. Volt itt református és katolikus iskola is, utóbbi a mai plébánia épületében működött. A 2016/17-es tanévtől az Egri Főegyházmegye fenntartása alatt kezdi meg működését a Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, mely a Szepsi Csombor Márton Gimnázium és Általános Iskolából vált ki. Szarvas István plébános az egyház és az iskola szoros együttműködésére törekszik.
Mint mondta: a gyermekek és a pedagógusok életében az egyházi élet ünnepei, hétköznapjai megjelennek ezután, a tanítás előtt pedig az iskolarádión keresztül imádság, napindító gondolat segíti azt, hogy közelebb kerüljenek a tanulók és a tanárok Krisztushoz. Mivel átvett iskoláról van szó, a hittel úgy kell közelíteni hozzájuk, hogy azonosulni tudjanak az egyház tanításával. Az iskola tanévnyitóját a település templomában tartották szeptember 2-án. Köszöntőjében Dr. Ternyák Csaba egri érsek egyebek mellett az iskola névadóját, Szent Márton püspököt állította a diákok elé példaképül, hangsúlyozva ezzel a szociális érzékenységet, a szegények megsegítését.
A főpásztor kiemelte: a gyerekeket is rá kell nevelni arra, hogy képesek legyenek megosztani egymással javaikat, mint azt Szent Márton is tette. Ha a fiatalok rájönnek arra, hogy vannak náluk szegényebbek, az adakozás szellemiségét, példáját gyakorolni tudják, s figyelnek egymásra. Nyitrainé Jurácsik Antónia, a Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola igazgatója a tanárok, diákok és szülők összefogásáról beszélt, amely nyomán lehetővé vált a fenntartóváltás. Elmondta: sok akadályt kellett legyőzni, de a szándék győzött és egy új szellemiség jelenik meg az intézmény falai között. Céljuk, hogy a diákok felnőttkorukra is megmaradjanak az egyházban. Idén 600 - köztük 39 első osztályos kisdiák – kezdi meg tanulmányait az intézményben.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események