„Minden mögött ott van Isten kegyelme. Csodálatos rátekintetni, hogyan készítette és vezette az életemet. Akit hívnak, annak menni kell.”
Gyulay Endre 1930. szeptember 17-én született Battonyán. Szegedi piarista diák volt, majd a Szegedi Hittudományi Főiskolán végezte teológiai tanulmányait 1948 és 1952 között. A szegedi székesegyházban szentelték pappá 1951. október 21-én.
1953–1955-ig Röszkén, 1955–1957-ig Ásotthalmon, 1957–1960 között Gyulán szolgált segédlelkészként. Kinevezett plébános volt 1960-tól 1963-ig Domaszéken, 1963 és 1970 között Mezőhegyesen, majd templomigazgató 1970-től 1972-ig Makón.
1972-től retorikát tanított és lelki igazgatóként tevékenykedett a Szegedi Hittudományi Főiskolán és a papnevelő intézetben. Ezalatt az egyházmegyében megszervezte az ifjúságpasztorációt. Munkálkodása nyomán született meg a Szent Gellért-napi katolikus ifjúsági találkozó, előbb a tarjánvárosi plébánián, majd a dómban.
1983-ban Rókuson lett plébános, ahol a templomot és a plébánia épületét tataroztatta, és a szegények pasztorációjával foglalkozott.
Szent II. János Pál pápa 1987-ben nevezte ki a Szeged-Csanádi Egyházmegye élére; a püspökszentelést 1987. július 4-én ünnepelték a szegedi dómban. Gyulay Endre püspöki jelmondata: „Föltámadott… ne féljetek!” (Surrexit… Nolite timere!).
1988-ban ő szervezte a jubileumi Szent István-napi ünnepségeket Szegeden. 1989-től segítette a szerzetesek visszatérését a Tisza-parti városba. Püspöksége idején tizenhárom új templom épült az egyházmegyében.
1989–1990-ben az Erdélybe irányuló európai segélyakció vezetője volt. Tevékenyen részt vett az 1991-es pápalátogatás előkészítésében. 1993-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke és az egyházi ingatlanokat rendező kormánybizottság tagja volt.
1999-ben a Magyar Cserkészszövetség elnöke volt.
Gyulay Endre közéleti író is volt – számos újságba írt aktuális közéleti cikkeket, és tévényilatkozatai kapcsán a magyar püspökök közül a legismertebb közéleti szereplővé vált.
Püspöki megbízatását közel két évtizeden keresztül, 2006-ig látta el. 2006. augusztus 26-tól a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott megyéspüspöke.
Gyulay Endre püspök temetéséről később történik intézkedés.
Nyugodjék békében!
Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye, Magyar Kurír
Fotó (archív): Lambert Attila
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események