Érseki áldás a felújított abaújkéri templomon

622_4295_01-MP4_snapshot_00-28_[2023-11-25_17-42-27]  

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei gönci járásban található Abaújkéren mintegy 570-en élnek. Az ő lelki életüket is gazdagítja, hogy megújulhatott a római katolikus templom tetőzete és tornya. A felújított épületet Ternyák Csaba egri érsek szentmisén áldotta meg november 25-én, szombaton.

622_4295_01-MP4_snapshot_00-10_[2023-11-25_17-42-18]

Az abaújkéri római katolikus templom védőszentjei Szent Péter és Szent Pál. A korábban már leromlott állapotú templomon több fontos munkálatot is elvégeztek az utóbbi időben. 2022-ben a tetőzet cseréje történt meg: a szúette héjazatot is cserélni kellett, emellett rézlemezzel fedték az épületet. Pár héttel ezelőtt a torony felújítása is elkészült. Magyarország kormánya 15 millió, az Egri Főegyházmegye mintegy 58 millió forinttal járult hozzá a munkálatokhoz, az egyházközség adományokból 2,6 millió forintot adott hozzá, így a padok fűtésének kialakítására is lehetőség nyílt.

622_4310_01-MP4_snapshot_00-09_[2023-11-25_17-43-16]

A szentmisén a főpásztor homíliájában Krisztus király ünnepére, az egyházi év utolsó vasárnapjára utalva úgy fogalmazott: a királyok feladata az ítélkezés, Jézus a mindenség királyaként ezt a feladatot is ellátja. Más értelemben király ő, mint a földi uralkodók, az ő királysága nem ebből a világból való, ő az egész teremtett világ királya.

622_4319_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-11-25_17-44-35]

Jézus Krisztus igazi trónja az emberek szívében van, hiszen mi vagyunk, akik elismerhetjük őt királyunknak, életünket alárendelhetjük neki, az ő törvényei szerint élhetünk. Ő pásztorkirályként gondoskodik az ő népéről.

622_4302_01-MP4_snapshot_00-05_[2023-11-25_17-42-59]

Jó nekünk az ő uralmát elismerni, mert Jézus Krisztus szeret bennünket, gondoskodik rólunk, benne megbízhatunk – mondta az érsek, rámutatva, ha mi külön-külön befogadjuk őt, elismerjük királyunknak, akkor valósul meg az ő uralma.

622_4310_01-MP4_snapshot_04-33_[2023-11-25_17-43-24]

A főpásztor a felújított templommal kapcsolatban kiemelte, fontosnak tartjuk, hogy a mi királyunknak szép háza legyen, mint például ez a gyönyörű templom, de az igazi szépsége a templomnak maguk a hívek, akik eljönnek imádkozni, keresik Istennel a kapcsolatot, hogy már most megújítsák életüket Krisztusban!

622_4327_01-MP4_snapshot_00-04_[2023-11-25_17-45-10]

A szentmise végén a plébános a felújításban résztvevő helyi, környékbeli vállalkozóknak megköszönte az elvégzett munkát, köszöntötte a település egyházi iskolába járó és a szentmiséken rendszeresen részt vevő gyermekeket.

622_4279_01-MP4_snapshot_00-08_[2023-11-25_17-41-16]

A templom udvarán korábban egy fából készült missziós kereszt állt, amely már nagyon rossz állapotban volt. Az egyháztanács tagjai önerőből vasanyagot vettek és elkészítették és beállították a helyére az új keresztet – mondta el a Szent István Televíziónak nyilatkozva az abaújkéri plébános. Varga Gábor elmondta, számára minden kis település fontos. Abaújkéren 1991. óta szolgál, ahogy fogalmazott, a végeken is helyt kell állni, az itt élő embereket is segíteni kell a lelki életükben, Istennel való kapcsolatukban.

Debnár Ádám

kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert