Érseki hálaadás a 70. születésnapon

IMG_6191

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Hálaadó szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek 70.  születésnapján az egri bazilikában. Az eseményen jelen voltak: Michael Wallace Banach magyarországi apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Német László, a belgrádi főegyházmegye érseke, a főegyházmegye papságának képviselői, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Lázár János Építési és Közlekedési Miniszter, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a közéleti és társadalmi élet vezetői.

IMG_6159

A szentmise kezdetén fiatalok verssel és virággal köszöntötték a főpásztort, majd Michael Wallace Banach magyarországi apostoli nuncius mondott köszöntőt, tolmácsolva Ferenc pápa jókívánságait, melyben lelki és atyai közelségéről, imádságáról biztosította az ünnepeltet.

IMG_6139 IMG_6174

A nuncius köszöntötte  Ternyák Csaba egri érsek édesanyját, aki a Szent István Rádió és Televízió közvetítésén keresztül követhette  a szentmisét. Michael Wallace Banach úgy fogalmazott, a felújított palota és az épületek kapcsolatot jelentenek a hívekkel, mert az evangelizáció szolgálatában állnak  a kultúra szimbólumaiként, a Szent Mihály, Szent János és a Boldogságos Szűzanya tiszteletére szentelt székesegyházzal együtt. A 70-es szám szimbolikájáról szólva a nuncius azt mondta, a bölcsesség és a teljesség jelentését hordozza.

IMG_6204

Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények képviseletében köszöntötte a főpásztort, méltatva munkásságát és a „Nagy elődök nyomában” címmel kiadott kötetet adta át az ünnepeltnek, melyben 47 szerző 32 tudományos igényű írással köszönti az egyetem nagykancellárját,  Ternyák Csaba érseket.

IMG_6226

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes  a főpásztor pályáját, személyiségét jellemezve azt mondta: „nagyon magyar és nagyon római” – hiszen a magyar egyházban megjelenítette a világegyházat és a világegyházban a magyar egyházat. A politikus felidézte a 90-es évek elejének időszakát, amikor az Egyház szabadságát jelentő alapok lerakása volt a feladat, melyben meghatározó szerepet játszott Ternyák érsek, s ennek köszönhetően az Egyház társadalmi szolgálata is kellő hangsúlyt kaphatott. Az egyházi iskolák visszaadásának ügye jelentős ellenállást váltott ki, az ingatlanrendezés, a finanszírozás kérdéseiben különösen, de mára a katolikus  egyházi oktatási  és szociális intézmények komoly szerepet játszanak ezen a területen. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanárképzésben vállalt munkájára is nagy szükség van – tette hozzá. Semjén Zsolt felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét, melyben a kormányfő jókívánságait fejezte ki az ünnepeltnek.

IMG_6251

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntőjében kiemelte, a püspöki kar tagjait a szolgálat gyűjtötte egybe, s így végzik feladatukat. Felidézte: Szent II. János Pál pápa több mint 30 esztendeje maga mellé hívta Ternyák Csabát, hogy a földi egyház vezetésében részt vállaljon, akinek püspöki jelmondata - Ipsi gloria in saecula!, Dicsőség Neki mindörökké! – pontosan utal küldetésére.

IMG_6258

Ternyák Csaba egri érsek a hit ajándékáért, a papi hivatásért érzett hálájáról szólva köszönte meg a megszólalók szavait, említve testvérhúga társaságában lévő édesanyját, aki a Szent István Rádió és Televízió közvetítésén keresztül részese az ünnepségnek.  Azt mondta, köszönettel tartozik  a jelenlévőknek, s azoknak is, akik a mennyei Örök Hazában vannak. Az ünnep visszatekintés, de egyúttal előre is mutat, s számunkra biztosat jelent, mert Krisztus a jövőnk – fogalmazott.

IMG_6288

A hálaadó szentmise homíliáját Ficzek László általános helynök mondta, bemutatva az ünnepelt pályájának állomásait, melynek meghatározó eseménye volt, hogy XVI. Benedek pápa kinevezte 2007-ben egri érsekké Ternyák Csabát, az Egri Főegyházmegye 81. főpásztorát, aki Pyrker János László után a második olyan érsek, aki Itáliából érkezett Egerbe.

IMG_6289

A helynök  felidézte, amikor a főpásztor 2011-ben megfogalmazta az elképzelést, milyen fontos lenne, hogy a főegyházmegyében minél több fiatal járhatna katolikus iskolába, anélkül, hogy ezt földrajzi akadályok nehezítenék. Elmondta: ma 58 katolikus közoktatási intézmény működik az Egri Főegyházmegye fenntartásában, több mint 100 feladatellátási helyen, s ehhez tartozik az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is.

IMG_6428

A szentmise után az ünnepség a Pátriárka Étteremben folytatódott, mely a palotaegyüttessel együtt újult meg. Ficzek László általános helynök, az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója a fejlesztések sorát bemutatva elmondta: 2016-ban adták át az Egri Érseki Palota Látogatóközpontot, s ennek az évnek végén további támogatások érkeztek a kormányzattól, melyek lehetővé tették a beruházások  folytatását.

IMG_6465

Ternyák Csaba egri érsek ezt követően megáldotta az épületegyüttest, s bejelentette, elkészült az Egri Főegyházmegye új sematizmusa, mely valamennyi fontos adatot tartalmaz az Egri Főegyházmegyéről.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek méltatta Ternyák Csaba érsek kilencvenes évek elején végzett tevékenységét, melynek meghatározó szerepe volt abban, hogy a püspökkari titkárság szerepe erősödjön, s a Szentszékkel való kapcsolat megszilárduljon.

IMG_6501

Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.

Szöveg: Bérczessy András

Kép: Balogh Ferenc

Az ünnepi szertartást a Szent István Televízió közvetítette, rögzítette, a felvétel itt érhető el:

Ternyák Csaba egri érsekkel a Szent Istán Televízió portébeszélgetést készített a jubileum akalmából:

A főpásztorral a Magyar Kurir is készített nagyinterjút.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/isten-kegyelmevel-elve-es-szolgalva-unnepi-interju-ternyak-csaba-ersekkel