Hagyományosan, az egri Fájdalmas Anya plébániatemplomban mutatott be szentmisét Ternyák Csaba érsek a betegek világnapján.
"Isten nagy bölcsességében lehetőséget ad az ember számára hogy válasszon élet és halál között, az ember azonban sokszor, ostoba módon az utóbbit választja akkor, amikor a mindennapokban az Isten parancsait figyelmen kívül hagyva cselekszik" – mondta beszédében a főpásztor.
"Nagy vigasz számunkra, hogy – bár sokszor megbotlunk – az alapdöntést meghoztuk az Isten mellett, megkeresztelkedésünk által. Gyengeségünkben, betegségünkben az Ő szava ad nekünk erőt".
"A betegség és a szenvedés, a végső próbatétel ideje mindannyiunk életében bekövetkezik előbb vagy utóbb. Igaz ugyan, hogy az életet választottuk, de tudjuk, hogy az örök életre, a szenvedésen és a földi halálon keresztül vezet az út. De nem vagyunk magunkra hagyva. A halál sötét völgyében sem vagyunk egyedül, mert Ő ott van velünk. Az ő keze és pásztorbotja védelmez bennünket; és Jézus Krisztus ugyanezt az utat bejárta előttünk. Az ő jelenléte, és az ő szava bátorítást, és világosságot ad nekünk a sötétség útján is."
A főpásztor emlékeztetett: "Szent II. János Pál pápa a Szűzanya lourdes-i megjelenésének évfordulójára hirdette meg a betegek világnapját, hiszen sokan nyertek és nyernek gyógyulást az ő közbenjárására. Mária együtt szenved velünk, mint ahogyan fiával együtt szenvedett, de vigaszt is ad számunkra, mint mennyei édesanyánk" – fogalmazott Ternyák Csaba.
A szentmise részeként a betegek szentségét is kiszolgáltatták a hívek számára.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események