Figyeljünk egymásra, szeressük egymást! - az egri érsek áldotta meg a felújított templomot Ongán

Szentmisét mutatott be és megáldotta a felújított templomot Ternyák Csaba egri érsek a Borsod megyei Ongán február 26-án, szombaton délután.

külső

A munkálatokhoz a kormány és az Európai Unió által finanszírozott Vidékfejlesztési Alap keretében több mint 14 millió forint támogatás érkezett, az Egri Főegyházmegye több mint 22 millió forintot biztosított, így tehát csaknem 37 millió forintos beruházással újult meg kívül-belül Onga római katolikus temploma.

prédik

A főpásztor homíliája elején arról beszélt: a békétlenség, a háború, a káosz és az igazságtalanság, úgy tűnik, a világban egyre inkább terjedőben van. Ki máshoz menekülhetnénk, mint magához az Istenhez, az élet Urához, mindannyiunk Urához és tőle kérünk békességet.

prédikköz jobbű

Egy ilyen helyzetben mindannyiunknak fáj a szíve. Fáj a szívünk az ukrán szomszédaink, testvéreink miatt, és amikor üldözik, amikor el kell jönniük a földjükről, fiataljaiknak háborúba kell vonulniuk, akkor azt mondjuk, hogy be akarjuk fogadni őket, segíteni akarunk nekik és örömmel tapasztalom szerte az egyházmegyében, szerte az országban is hallgatva a híradásokat, hogy milyen sokan megmozdulnak, milyen sokan ki-ki a lehetőségei, tehetsége szerint próbál segíteni azoknak a menekülő édesanyáknak, gyermekeknek, akik Ukrajnából a mi országunkba jönnek – mondta a főpásztor.

nép

Egyúttal öröm is van a szívünkben az aggódás mellett – mutatott rá az érsek. A megújított szép templom a zavartalan örömre akar emlékeztetni bennünket, hogy itt ebben a templomban zavartalan örömmel tudjuk dicsérni az Urat. Imádkozzunk az idős emberekért, akik tettek ennek a templomnak az építéséért, azokért a családokért, akik fontosnak tartották!

02(3)

Számunkra pedig az a legfőbb feladat, hogy élettel, igazi élettel töltsük meg ezt a templomot. Imádsággal, közösséggel, barátsággal, testvéri szeretettel. Ezt jelenti a mi kereszténységünk, hogy fontosak vagyunk egymásnak, hogy nem csak a rosszat akarjuk meglátni a másikban, a szálkát vagy a gerendát, hanem minden szükségében segíteni, támogatni a rászorulókat.

06(5)

Az ongai templom munkálatai során a templom falszerkezetét betonkoszorúval erősítették meg, új tetőszerkezetet és héjazatot kapott az épület. A teljes külső és belső felújítás kertében a villamoshálózatot is korszerűsítették. A belső tér kifestését, az ablakok felújítását, az új burkolat lerakását az egyházközség önerőből végezte.

 

Debnár Ádám

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert