2024. március 6-án tartották az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények gazdasági vezetőinek értekezletét. A program szentmisével kezdődött az Egri Érseki Papnevelő Intézet kápolnájában, melyet Lóczi Tamás, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke mutatott be.
Szentbeszédében az evangéliumban szereplő törvények és napjaink jogi előírásai között vont párhuzamot. Úgy fogalmazott: Jézus Krisztus példáján keresztül láthatjuk, hogy milyennek kell lennie egy teljes emberi életnek, s fontos az is, hogy Jézus nem eltörölni jött a törvényeket, hanem betartatni. Elmondta: a vezetők örökérvényű feladata az is, hogy a törvények betűje mellett azok szellemiségét is képviseljék. Rámutatott: a gazdasági vezetők nagyon fontos szerepet töltenek be az intézmények életében, lehetőségük van, hogy formálják azt.
Lóczi Tamás lelki útravalót is adott a gazdasági szakembereknek.
A szentmise után a szeminárium emeleti tárgyalójában folytatódott az értekezlet, ahol a szakmai kérdések kerültek terítékre.
Dr. Németh Zoltán, az EKIF osztályvezetője a Szent István Televízió kérdésére elmondta: fontos, hogy legalább évente szervezzenek egy találkozót, ahol személyesen lehet konzultálni a tapasztalatokról, s meg lehet tárgyalni olyan témákat, melyek egyeztetése telefonon, vagy elektronikus úton nehézkesebb lenne.
A programon pénzügyi kérdésekről, a munkaügyi, jogi témákról, pályázati tudnivalókról, beruházásokról és a katolikus nevelés alapelveiről hangzottak el tájékoztató előadások.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események