Havas-Horváth István és Fehér Balázs „Latin nyelvű föliratok Egerben” című könyvének bemutatóját tartották az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban, november 6-án. Az épületek latin feliratai sok érdekes információt hordoznak, sokszor maga az építés dátuma is kiderül belőle – mondta el a Szent István Televízió kérdésére Havas-Horváth István.
Hozzátette: egyre kevesebben tanulnak latint, elveszni látszik ez a szép nyelv. Ez a kötet segíthet abban, hogy az értékek iránt érdeklődők megismerjék ezeket a rejtett kincseket.
Ternyák Csaba érsek köszöntőjében úgy fogalmazott, ez a kötet arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen nagyszerű, sok műemlék épülettel rendelkező város Eger. A főpásztor kiemelte: a latin nyelv az egyház életében összekötötte a különféle nemzetek papjait, a liturgia is ezen a nyelven zajlott, mára ez megváltozott. Ez a könyv ezt a csodálatos kulturális erőt ismerteti meg, s erősítheti azt a tudatot, hogy keresztény identitásunk része a latin nyelv.
A könyvet az érseki gondolatok után dr. Cs. Varga István irodalomtörténész mutatta be az érdeklődők számára.
A Latin nyelvű föliratok Egerben című könyv az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban vásárolható meg.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események