Megújult a plébánia, óvodai alapkövet tettek le és megünnepelték azt, hogy 10 éve van jelen fenntartóként az oktatásban Szerencsen, a Bolyai János Katolikus Általános Iskola révén az Egri Főegyházmegye.
Hálaadó szentmisével kezdődött az ünnepség a szerencsi Kisboldogasszony templomban, melyet Ternyák Csaba egri érsek mutatott be. Szentbeszédében az evangéliumra utalva úgy fogalmazott: világos útmutatás van arról, hogy a vezetőknek mi a legfontosabb hivatása. Ezt értelmezve azt mondhatjuk, szükségük van képességekre, végzettségre, kompetenciákra. Egy szent pápa, XXIII. János pápa ünnepén vagyunk, ő nem volt a teológiában olyan mélyen járatos, mint más pápák, de nagyon fontos személyiség volt. Jézus a mai evangéliumon keresztül rámutat és üzenetet küld arra vonatkozóan, hogy mi a legfontosabb, Péter apostoltól azt kérdezte: szeretsz engem? Háromszor is megkérdezte, szinte zavarba ejtő módon. „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged”. Ez a legfontosabb a keresztény ember számára. Sokszor fordítva ülünk a lovon, azt gondoljuk hogy a bűnök elkerülése életünk középpontja, pedig kell arra is idő, hogy keressük, tegyük a jót, szeressük embertársainkat. Egy vezetőnek a legnagyobb küldetése, hogy a rábízottak jól érezzék magukat, az evangélium örömhírében. Jézus feltámadt a halálból, s legyőzte a halált, még akkor is, ha azt tapasztaljuk, hogy a halál uralkodik. De ez nem végleges, Jézus áldozata a végleges, vele együtt mind feltámadunk.
Nem egyszerűen csak Isten létében hiszünk, ez túl kevés lenne, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy hiszünk az örök életben. Ez tölt el bennünket békével és nyugalommal, tudjuk, hogy van gazdánk, aki szeret bennünket és gondoskodik rólunk. Hivatalos szövegek olvasásakor belefájdul a fejünk a megértésbe, Isten nem ilyen módon hozza a tudomásunkra, hogy szeret bennünket, sokkal egyszerűbb, közvetlenebb módon, saját élete feláldozásával bizonyította ezt. Az Ószövetségben is felcsillan a Jó Pásztor képe, aki gondoskodik a nyájáról. Ezt a csodálatos képet Jézus is alkalmazza, a mai világban ez magyarázatra szorul, mert nem birkának nézi az egyház az embereket, hanem olyan juhoknak, akik fontosak az Istennek, akikért bármire képes. Isten dinamizmussal szeret bennünket, nem önmagáról szól, azokat állítja a figyelem középpontjába, akiket szeret: bennünket. Ha mi Isten nyájához tartozunk, nekünk is így kell szeretnünk azokat, akiket ránk bízott, édesanyaként, édesapakánt, igazgatóként, polgármesterként, papaként, ministránsként, bármilyen felelős tisztségben, akár a média dolgozójaként, akinek úgy kell elkészítenie azt a műsort, hogy átjöjjön az üzenet és tartalom, ami fontos. Ezek által szebb és jobb lesz a világ, ezért vállalta el a főegyházmegye az iskolai és óvodai szolgálatot, hogy minél többen megismerjék Isten szeretetét, s Péter apostol nyomán kimondjuk: Te mindent, tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged. Napról napra jobbnak kell lennünk, csüggedés nélkül, erre tanít keresztény hitünk, csodálatos öröm forrásaként. Tervekkel, lendülettel, dinamizmussal tele kell élnünk. A mai napnak is ez az üzenete – zárta szentbeszédét a főpásztor.
A szentmisét követően a főpásztor megáldotta a plébánia épületét, majd elhelyezték az óvoda alapkövét. Az alapkő-letételi okirat mellé ebbe az óvoda látványterveit, a logó terveit, Kalkuttai Szent Teréz képét és a dolgozók névsorát helyezték el.
Nyíri Tibor, Szerencs polgármestere beszédében köszönetet mondott, kiemelve: jó tíz évvel ezelőtt született meg a szándék, hogy a településen nagyobb teret kapjon a katolikus nevelés. Sok támadás, kihívás éri a keresztény tanítást, s ebben a közegben arra kell nevelnünk a fiatalokat, hogy igaz magyar emberek legyenek, akik hűségesek szülőföldjükhöz. Ezután a legkisebbeknek is lehetősége lesz arra, hogy a jövő évtől katolikus óvodában nevelkedjenek. A polgármester köszönetet mondott Ternyák érseknek iskolaépítő munkájáért, a hitre való nevelésért.
Koncz Zsófia országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: az óvodai oktatásban is szerepet vállal az egyház, ez azért fontos, mert a jövőt építjük ezzel. Ezen a vidéken a magyar szabadságért, nemzetépítésért sokat tettek a múltban is, s a jelenben is. A gyerek az örök élet titka – idézte a képviselő néhai édesapja, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő hitvallását, aki az építkezés egyik fő kezdeményezője volt. A képviselő gratulált Szarvas Péter plébánosnak, Gaszperné Tilman Edina igazgató asszonynak azért, hogy a nagyszabású munka motorjaiként működtek. Az intézmény vezetője a Szent István Televízió kérdésére elmondta: nagyon nagy ajándék, hogy az iskolában olyan pedagógusokkal dolgozhat együtt, akik személyesen példát mutatnak a gyermekeknek a keresztény értékekben. A város szívében működő iskola a település életének szerves része ezáltal. Szarvas Péter plébános úgy fogalmazott: a múlt, jelen és a jövő gondolatának összekapcsolása a mai nap. A kormány óvodai programja, a gyermekvállalás támogatása és a jövő építése szorosan illeszkedik a lelki építkezéshez - tette hozzá a lelkipásztor.
A jubileumi ünnepség gálaműsorral zárult a Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai előadásában.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események